A két olvasat után úgy lehetne továbblépni, ha megpróbálnánk valószínűsíteni, hogy a mássalhangzókhoz milyen magánhangzók tartoztak eredetileg. Azaz azt kellene kikövetkeztetni, hogy milyen volt a betűkk eredeti szótag-, vagy szóalakja. Amint a "j" eredetileg jó volt, az "m" pedig ma.

Hasonlóképpen kellene tisztázni a többi mássalhangzójel esetében is a hozzá kötődő magánhangzót s akkor talán előre lehetne lépni az elolvasásukkal.

Persze ez az irány lehet zsákutca is. 

Korántsem biztos ugyanis, hogy szótagjelként alkalmazták ezeket a jeleket. Vagy az is lehet, hogy a jelek szótagcsoport-jelek voltak (például a magas és a mély szótagokban használták őket) s így több variáció lehetséges minden jel esetében.

Üdv!