Mindenki gyorsan csinálja
Sok magyar gazda irigyli északi szomszédunkat, Szlovákiát, ahol a 2004-es uniós támogatások 99 százalékát már kifizették. A szlovák gazdák tavaly hektáronként 10-11 ezer forintnak megfelelő földalapú támogatást kaptak az EU révén. Idén ez az összeg a tervek szerint 13-14 ezer forintra nő. A nemzeti kiegészítés összege eléri a 80 millió eurót (közel 20 milliárd forintot) - tájékoztatta lapunkat a Szlovák Földművelésügyi Minisztérium szóvivője, Czajlik Katalin. Szlovákiában több mint 12 ezer gazda részesült dotációban.
Lengyelországban a begyűjtött kérelmek alapján a 2004. évi kifizetéseket október 16-án indították el - mondta Németh György, a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) varsói irodájának vezetője. A gazdák 88 százaléka már megkapta a pénzt a kifizető ügynökségtől. 2004-ben a hektáronkénti alaptámogatás összesen - a nemzeti támogatással együtt - 503 zlotyra rúgott (1 zloty körülbelül 61 forintnak felel meg). Ezen túlmenően további kiegészítést kaphat a termelő, ha hátrányos helyzetű területen gazdálkodik. Az e címen felvehető támogatást sík területen hektáronként 179-264, hegyes vidéken 320 zlotyban állapították meg. Ennek 75 százalékát az EU finanszírozza. Idén a támogatási összegek módosulnak, és összességében az EU régi tagországai 60 százalékának megfelelő szintre emelkednek (csakúgy, mint Magyarországon).
Franciaországban az összes mezőgazdasági uniós támogatás évente 10 milliárd eurót tesz ki. Ebből a közvetlen kifizetések 7-8 milliárd euróra tehetők - tájékoztatta lapunkat Yanco Bouton, Franciaország budapesti nagykövetségének mezőgazdasági attaséja. Az elmúlt évben a mezőgazdaságra és az élelmiszeriparra jutó nemzeti támogatás összege elérte a 18 milliárd eurót. A tavalyi uniós dotációk 98 százalékát még december elseje előtt átutalták a gazdáknak. A francia gazdálkodók már hosszú ideje az EU mezőgazdasági politikája nyerteseinek számítanak.
http://www.hetivalasz.hu/showcontent.php?chid=10761"
Ja!
Csak nálunk csinálják fordítva!
Az MSZP-s elvtársak megforgatják, befektetik mások pénzét.