Dagad a Leisztinger-birodalom
A gazdáknak semmit, másoknak mindent - Jóval áron alul jutott az agrárcéghez a baloldali milliárdos
Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy most akkor jó üzlet-e az agrárium, meg lehet-e belőle élni, vagy sem. Amíg ugyanis a gazdákat a mezőgazdasági kormányzat magatartása miatt csődhullám fenyegeti, addig néhány szocialista kötődésű kapitalista mindent megtesz azért, hogy a privatizálandó állami agrárcégek közül önmagának minél zsírosabb falatot tudjon szerezni
Az MSZP-közeli nagyvállalkozóként emlegetett, milliárdos vagyonnal rendelkező Leisztinger Tamás érdekeltségi körébe például a minap került a korábban állami gazdaságként üzemelő Alcsiszigeti Mezőgazdasági Rt., amely 2002-ig még stabilan nyereséges vállalkozás volt, hiszen az adózás előtt 40 millió forint körüli eredményt produkált. A kormányváltás után azonban pénzügyi mutatója hirtelen átfordult és mínusz 260 milliót mutatott.
Érdekes egybeesésnek tűnik, hogy a szocialista kötődésű vállalkozók tulajdonába az utóbbi két esztendő során csupa olyan agrárcég került, amely a Fidesz-éra alatt nyereségesen üzemelt, de 2002 után veszteséges lett. Korábban beszámoltunk a Bácsalmási Agráripari Rt. hasonló történetéről, de a Bólyi MG Rt. esetében is ez következett be. A cég 2002-ben 4,38 milliárd forintos adózás előtti nyereséget produkált, ám egy évvel később már 8,39 milliárd forintos veszteséget ért el.
Az alcsiszigeti magánosítás egyébként vargabetűvel zajlott le. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. két eredménytelen nyílt pályázat után versenyeztetés nélkül, jóval az értéke alatt adta el mégpedig 640 millió forintért az egymilliárdos áron nyilvántartott céget a Konfarm Mezőgazdasági Kft.-nek, amely ezt követően a Forrás Rt. százszázalékos tulajdonába került. A részvénytársaságot 48,8 százalékban a Leisztinger Tamáshoz köthető Arago Rt. jegyzi...