Sára és Rédei esete a „szabályos hangmegfelelésekkel”  

 

A magyar nyelv török "jövevényszavainak" jegyzéke 193-196 szót tartalmaz. Sára Péter ezeket is, valamint saját további egyeztetéseit is ősi magyar-török etimológiáknak tekinti. Ezzel kivívta Rédei Károly neheztelését, aki hangtani és jelentéstani kifogásokra hivatkozva elutasítja az egyeztetéseket.

 

A magyar ad – török atmak „dobni, vetni” összevetése hangtanilag és jelentéstanilag helytelen, állítja Rédei. Mint mondja, ha finnugor kori szó volna, a „t”-nek magyar „z” felelne meg, ősmagyar korban pedig „t”. Az „ad” és „dob, vet” jelentések is oly távoliak, hogy nem hozhatók egymással összefüggésbe.

 

Rédei Károly kifogásai azonban nem vetnek számot minden lehetőséggel. Ha ugyanis az etimológiák gyökere mélyebb a finnugor (és ősmagyar) kornál, akkor nem várható el, hogy a finnugor kori „z”, vagy az ősmagyar kori „t” jelentkezzen. Ha pedig egyidős a finnugor (vagy az ősmagyar) korral és mégis eltér a vártaktól, akkor az lehet a jelenleg ismert hangtörvények kritikája, vagy kiegészítése is. Abban is téved Rédei Károly, hogy az „ad” jelentése távol állna a „dob, vet” jelentésétől. Amikor a kutyának adjuk a csirkecsontot az udvaron, akkor bizony dobunk, vagy vetünk neki egy falatot.

 

A magyar ágy - török yatak „ágy”, yatmak „feküdni” megfeleltetése is ellentmondásos Rédei Károly szerint, mert az előző szóban a török „t”-nek magyar „d”, itt viszont „gy” felelne meg.

 

Az érvelése azonban itt sem kifogástalan. Ha ugyanis az előző etimológiát helyesen vetette el, akkor azt – éppen az elvetés miatt – a jelen etimológia tárgyalásakor már akadályként sem lehetne figyelembe venni. A „d” és a „gy” egyébként is közeli hangok, a „gy” a „d” lágyulásával keletkezhetett az ágy szó külön életében, ami ezért az etimológia török vonatkozásait már nem érinti. Sára tehát helyesen vethette össze a török és a magyar szót.

 

A magyar alak - török kilik „kül, külső” rokonítása ismét nem felel meg Rédei Károly ízlésének, mert Sára ez esetben és még néhány másik szóval kapcsolatban is azt állítja, hogy a török k (tulajdonképpen q) a magyarban szó elején eltűnik. Az eltűnést nem tudja megmagyarázni. Ilyen eltűnést azonban – jelenti ki diadalmasan Rédei – sem a török, sem a finnugor nyelvek, sem pedig a magyar hangtörténet nem ismer.

 

Pedig ez korántsem lehetetlen. A „k” ugyanis „h”-vá változhat, aminek az eltűnése már korántsem ismeretlen a magyar nyelvben.

 

Vegyük például az úr (korábban uru) szavunkat, amely a TESz szerint kezdetben még tartalmazta a szókezdő „h” hangot (Úrhida neve Hurhida alakban maradt ránk). A szó párhuzamai közé tartozik a magyar harcos szó és a hurrita (hurru, vagy haru) népnév is, amelynek szintén volt „harcos” jelentése. E nemzetközi szócsalád tagja az akkád kharra „harcos” és a sumér kuruigi „király” is, amelyekben már megtaláljuk a keresett „k” hangot.

 

A Sára Péter által kimutatott „szabályszerű hangváltozás” tehát létezik és dokumentálható. Rédei csupán azt vetheti ellenük, hogy a példák nem az uráli nyelvekből származnak. Ez azonban annak a jele is lehet, hogy a finnugrizmus nem tudomány, csak rögeszme.

 

A „k – elhalkulás” hangváltozás tehát, amit Sára néhány eset alapján felismert, két lépcsőben valósulhatott meg az egyelőre kiderítetlen messzeségű múltban. Azt, hogy a nyelvi feladványnak ilyen megoldása is elképzelhető, Rédei is felismerhette volna, ha a finnugrista dogma nem tiltaná a körültekintést.

 

A hangváltozások során keletkezett szavak az évezredek alatt szétszóródtak, a nemzetközivé vált szócsalád tagjait különböző népek őrizték meg. Természetesen nincs okunk azt feltételezni ez alapján, hogy az egyik, vagy másik nép/nyelv a magyar őse lenne. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy a hangváltozás valamikor, valamilyen nyelvi közösségben lezajlott s ennek részese volt a magyar nyelv őse is.

 

Sára Péter is hasonló lehetőségre utal: "... sokkal régibb és közelebbi kapcsolat volt a két nép és nyelv között, mint ahogyan ezt eddig tudtuk, vallottuk."

 

Így válik érthetővé Rédei kifogása, miszerint a szabályos hangmegfelelések elvét Sára vagy nem ismeri, vagy nem vesz róla tudomást.

 

Rédei csak finnugor példákban tud gondolkodni, Sára viszont – ha magyarázatot akart találni a török-magyar párhuzamok tömegére – kénytelen volt átlépni Rédei tudománya felett.