Az ősnyomtatványról nincs képem, csak a rovásfeliratokról.

 

*****************************************************

 

Rovásírásos bejegyzések Szent Ireneusz 1560-ban kiadott könyvében  

Fáy Zoltán könyvtáros a szakirodalomban korábban nem ismert rovásírásos sorokat talált a Magyar Ferences Könyvtár egyik könyvritkaságában. A nyomtatványból, amely 1560-ban készült a bázeli székhelyű Frobenius cég nyomdájában, Magyarországon több példány is ismert. A Ferences Könyvtárban lévő kötetet az 1600-as években a lapjaira jegyzett, több kéztől, különböző időkből származó kézírásos sorok teszik különösen értékessé. Ezekből a bejegyzésekből sejthető, hogy a könyv a törökjárta XVII. század elején protestáns prédikátorok tulajdonában lehetett, 1684-től pedig erdélyi ferencesek használhatták.

A kötetben három helyen is található rovásbetűs szöveg.

 

,

 

1. ábra. Az első jegyzet felső sora egy székely ábécé: „Ez az regj scítiay magjarok Alphabituma kit az olazokert el hattak”; ez a jelsor a következő hangok jeleit tartalmazza: A, B, C, D, E/É, F, GY, H, I/J, K, L, M, N, O, P, U?, R, S, T, V, ?, I/J, Z

(a jegyző a rovássor feletti nyomtatott ábécé jeleinek sorszámozásával utal néhány rovásjel hangalakjára);

az alsó rovásírásos sor olvasata két kis részlet híján teljesnek mondható:

„erZSeBeT AssZON KRISTUSNAK … ANNJÁNAK VÉR sZERINT VALÓ ATJIA FIA …”

 

 

2. ábra. A második rovásírásos jegyzet a „Szekil bötüvel való írás ez” bevezetés után három sor rovásszöveget ad;

Fáy Zoltán helyes olvasata szerint az első sor: „KARACION ELET ÍRIA VALA”, azaz „karácsony előtt írja vala”;

amihez hozzátehetjük a második sor: „SEMIÉN FALVÁN LAKTÁBAN”

és a harmadik sor: AZ FEJÉR NIKÓ MELLETT” értelmét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. ábra. A harmadik rovásírásos bejegyzés egy lapszéli jegyzet rovásbetűkkel írt aláírása(?); miszerint a feliratot „MIKÁEL MOGYA”, azaz Mogya Mihály készítette, az arab számokkal írt évszám szerint 1629-ben (Fáy Zoltán vetette fel, hogy érdemes megvizsgálni a szövegkörnyezetet annak eldöntése érdekében, lehetséges-e egy MIKÁEL MOnGYA, azaz „Mikáel mondja” olvasat)

 

A szöveg közös értelmezésének kezdetét 2005. február 10-én a Duna Televízió munkatársai, Barlay Tamás vezetésével egy riport keretében megörökítették. Bár az effajta kibetűzések nem szoktak gyors sikerrel kecsegtetni, ez esetben ránk mosolygott a szerencse. A közel négyszáz éves sorok engedelmesen adták meg magukat és az egyedi jelhasználat ellenére már az első percekben is néhány értelmes szóhoz jutottunk. A fentebb közölt majdnem teljes olvasat azonban csak a következő napokban készült el. A elolvasást segítették az Intézet internetes levelezőjének (index.hu fórumok történelem ”50 000 éves magyar írásbeliség”) ismeretlen olvasói is.

A Fehér-Nyikó és az Alba-patak összefolyásánál elterülő Siménfalva honlapjáról azt tudjuk meg, hogy ez az Alsó-Nyikó mente legnagyobb települése. Közelében emelkedik a Várhegy (88o m), Orbán Balázs ezt Kadicsa váraként emlegeti.

A falu nyugati szélén álló unitárius műemléktemploma 18o8-1811 között épült a régi templom helyébe, amelyből csak az 1818-ban magasított "régi öreg torony", valamint néhány gótikus (a nyugati kapu) és reneszánsz elem (a déli bejárat kőkerete 1586-ból) maradt meg. Két harangja is volt. A nagyobbik 1576-ból, a kisebbik Székely Mózes adománya 1585-ből. Az utóbbit beöntötték ágyúnak az 1848-as forradalomban.

A református templom 1792-ben épült a Székely Mózes féle kúria udvarán. A templomot a hívek és a Kiss család építette, felhasználva a Székely Mózes által lakott kastély anyagát.

 

 

4. ábra. Siménfalva két temploma

 

Az udvarházat, amelyben a rovásírásos sorokat papírra vethették, Székely Mózes, sófalvi fejedelmi sókamarás, későbbi erdélyi fejedelem építtette 1583 előtt a község közepén, a Nyikótól 2oo m-re keletre. Báthori Zsigmond fejedelem hadi érdemeiért 6 siménfalvi jobbágytelket adományozott Székely Mózes apjának, János diáknak, illetve testvéreinek. Halála után fia Székely Mózes örökölte a birtokot. A kúria ma már nincs meg, 196o-ban Kiss Zsigmond tanár a régi kúria alapjára új házat épített.

A szájhagyomány szerint 167o körül, Apafi Mihály fejedelemsége idején, már létezett iskolai oktatás a településen.

Ez volt az a világ, amelybe most, e néhány rovásbetűnek köszönhetően bepillanthattunk.

A művelt közönséget örömmel töltheti el, hogy egyre újabb rovásírásos leletek szaporítják ősírásunk emléktárát. S az örvendetes ütemben bővülő listát e fenti sorok bemutatásával sem zárhatjuk le, mert további rovásfeliratok várnak még bemutatásra.