Elnézést, most ilyen kedvem van...


http://www.hrasko.com/xaknak.php?docid=10001

Lehetetlen, hogy ilyen tökéletes alkalmazkodás csupán véletlen folyamatok következtében alakuljon ki.

Ez az érv egyáltalán nem naív, de mutatja, hogy a bíráló nem értette meg igazán a természetes szelekció algoritmusát.
A szelekció munkaanyagát termelõ mutációk a véletlenszerûek, a szelekció éppen algoritmikus mivoltából adódóan szinte törvényszerûen biztosítja, hogy amennyiben a felsorolt négy elõfeltétel fennáll, az élõlények egyre jobban alkalmazkodni fognak környezetükhöz.
A szelekció apránként összegzõ mûködése drasztikusan elõsegíti az olyan bonyolult formák létrejöttét, amelyek egylépéses kialakulásának valószínûsége ténylegesen elhanyagolható lenne.
Gondoljuk meg, mennyivel kevesebb szelvénnyel lehetne a lottó ötöst úgy eltalálni, ha minden egyes szám tippelése után megmondanák, hogy az adott szám talált-e, vagy sem (kevesebb, mint 450 szelvény kellene).
Azt is gondoljuk meg azonban, hogy bár bizonyos szervek tényleg csodálatosak, de semmiképpen sem tökéletesek. A gerincesek szemében például a fényérzékeny sejtréteg a fénytõl távolabb, az ingerületet elvezetõ idegsejtek pedig a fény felõl helyezkednek el. Ez az elrendezés ráadásul azt is eredményezi, hogy a látóideg szemüregbõl való kilépési pontján nincs fényérzékelés (vakfolt).
A kis lépésekkel haladó, visszalépni, korrigálni nemigen képes evolúciótól pont ilyen csodálatos, de egyáltalán nem tökéletes megoldásokat várunk el.

Az olyan összetett szervek, mint a szem csak teljes egészükben mûködhetnek, nem jöhettek létre apránként. Bármely részük eltávolítása használhatatlanná teszi az egész szervet.

E híres példa William Paley teológustól származik, aki kétszáz évvel ezelõtt ezzel érvelt egy mindenható tervezõ, a Teremtõ létezése mellett. Paley szerint, ha a pusztában találnánk egy órát, akkor biztosak volnánk benne, hogy kell lennie valahol egy órásmesternek, mert egy olyan bonyolult szerkezet, mint egy óra nem jöhetett volna létre csupán a természet vak erõi által.
Richard Dawkins "A vak órásmester” címû könyvében [...] részletes magyarázatot ad erre a tényleg fogós ellenvetésre.
Egyebek közt kifejti, hogy a mai élõlények között is számtalan olyan fényérzékeny szervet találunk, amelyek messze nem olyan tökéletesek, mint a gerincesek szeme, mégis láthatóan az adott állatok hasznára válnak. Ezekbõl a szervekbõl egy sorozatot is összeállíthatunk, amely ugyan ez esetben nem jelent valódi fejlõdési sort, de reprezentálja e szervek fokozódó bonyolultságát az egyszerû fényérzékeny pigmentsejttõl kezdve a kehelyszemen és a Nautilus lencse nélküli szemén keresztül a mi hólyagszemünkig.
Az ilyen fejlõdési sorokat más szervek esetén esetleg nehéz, vagy lehetetlen reprodukálni, de ez minden bizonnyal csak képzelõerõnk hiányára vezethetõ vissza. Bár Dawkins mindent megtesz, hogy felfogjuk az evolúció rendelkezésére álló idõ hatalmas voltát, az emberben mindig motoszkál az érzés, hogy talán még ez az idõ sem elég.
A múlt évtized közepén D.-E. Nilsson és S. Pelger egy számítógépes modellt dolgoztak ki, amellyel szimulálni tudták, hogy egy eredetileg csak három sejtrétegbõl álló fényérzékeny szemfoltból egyszerû mutációk és szelekció segítségével hány generáció alatt alakulhat ki egy komplex szem.
Bár minden paramétert pesszimistán határoztak meg, a szimuláció 350.000 generáció alatt tökéletes halszemet hozott létre. Ez kevesebb, mint fél millió évnek felel meg[...].