Nem tudom,mit érzek majd ha nagyon öreg és beteg leszek,de sajnos volt olyan szakasza az életemnek (alig 1 év) mikor fájdalomban töltöttem.Fájt,hogy kinyitottam a szemem ,fájt az ébredés,amit hosszú fájdalommal teli alvatlanság előzött meg,fájt ahogy a lepedő a bőrömhöz ért.Még most is fáj ha rágondolok. Azt tudom a fájdalom felőröl,meg változtat más emberré tesz.Ha úgy kellet volna ezt elviselnem,hogy nincs gyógyulás nem tudom mit tettem volna,tekintve,hogy akkor még elég kicsik voltak a gyermekeim(hisz még most sem felnőttek).

Kb. 1,5 éve végig kellet asszisztálnom,hogy 1 ismerősnek haldoklott a nagyapja.Mindennap beszéltem vele.Azt hittem utálta gyűlölte azt az embert,pedig mint utólag megtudtam szerette,csak az a kb 2 év míg haldoklott mindent "felélt".Én nem szeretném,ha a gyermekem vagy az unokám ilyeneket mondana "vén szemét","mocskos dög" és bárcsak "halna meg".Az utolsó 2 hónapban már temette volna mindíg.Azt várta,hogy halljon már meg végre.Nem szeretném ha a szeretteim megutálnának meggyűlölnének,ha hánynának attól,hogy hozzám kell érni,ha gyűlölnének ,mert még élek.Azt szeretném,ha nem kellene ezt végig csinálni egyikünknek sem.1,5 éve tudom,hogy én nem így akarok meghallni én,akkor eldöntötem inkább az eutanázia mint ez a  reménytelen várakozás a halálra.Nem akarok minden emberi méltóságomtól megfosztva állattá silányodva a fájdalomtól élni.Ember módra akarok elmenni.Ha a születésem nem határozhattam meg legalább azt én dönthessem el mikor fejezem be.Nem akarok kolonc lenni senki nyakában.