Háát, Gáborom, már megint nem értünk egyet.

Először talán szögezzük le, hogy én soha nem fordultam meg a foxi-maxi környékén sem, habár ott sem volt szégyen tanulni, - a szégyen az, ha valaki sehol sem tanul...

És nem lelem örömem semmiben e tárgykörben, mivel az öröm : érzelem; a történelem tanulmányozásánál  pedig az egyik legnagyobb hiba, ha az érzelmeid alapján próbálod értékelni a múltat.

 

A békekötések egy háború zárófejezetei voltak, a győztesek diktátuma a legyőzőttek felett. De ehhez előbb el kellett veszíteni a világháborút és a Monarchia annak rendje módja szerint el is veszítette azt.

A Tanácsköztársaságot és annak szerepét alapvetően hibásan értékeled.

Az I vh.-t követő forradalmi megmozdulások nem korlátozódtak Magyarországra, - a háborúban megcsömörlött és csalódott katonatömegek egész Európában a legyőzőtt hatalom ellen fordultak, és megpróbáltak egy élhetőbb társadalmat létrehozni.

Ennek során kerültek előtérbe a szocialista-kommunisztikus törekvések nálunk is,  - de tévedés azt gondolni, hogy a forradalmat Moszkvából exportálták volna, az pedig egyenesen butaság, ha azt gondolod, hogy Moszvából irányították a forradalmat, hiszen még kapcsolatot is csak igen nagy nehézségek árán tudtak teremteni Moszkvával.

Mellesleg a Tanácsköztársaság volt az utolsó olyan magyar hatalom, amelyik fegyvert fogott az orszuág területi integritásáért.

Szó se volt itt brutalitásról meg megrémítésről, - arról volt szó, hogy a győztes hatalmak a saját szájuk íze szerint verték darabjaira az Osztrák-Magyar Monarchiát - kb. úgy, mint nemrég Jugoszláviával esett a dolog.

Ebben partnerek voltak Magyarország nemzetiségei, akik az évszázados sérelmeikért és az elhibázott nemzetiségi politikáért vettek elégtételt. 

És a hatalomért cserébe Horthy és tiszti bandája engedelmesen parírozott a győzteseknek.

Hogy Horthyék a revans reményében csatlakoztak Hitlerhez: nem vitatom.

De a rablónak se mentség az, hogy az anyagi haszon reményében csatlakozott a rablóbandához, - meg azért, mert látta, hogy a többi rabló szépen öltözik és jó kocsival jár, - ha elfogják, jön a bünti.

A felszabadulástról pedig a Kádár éra tankönyvei nem írtak ilyen sötét butaságokat, mint te méltóztatol írni, ilyesmiket a Rákosi érában írtak, - viszont nem felejtik el megemlíteni azt, hogy volt földreform, lett értékálló pénz és lett újjáépítés és hogy volt személyi kultusz, és volt felemelkedési lehetőség millióknak, - ez meg bármennyire is fáj neked, - igaz.

Rákosit meg az 1947-es választásokon egymillión felüli választó támogatta, és ebben nincsenek benne a szociáldemokrata szavazók, akik mellesleg hétszázezren voltak.

Úgyhogy tényszerűen sem igaz, amit írsz.

Hogy a szovjet nyomás megvolt, - az természetesen így igaz, és hogy a sztálinizmusnak bűnei voltak, - az is.

De semmi nem teszi meg nem történtté a történelmi eseményeket: azt pl, hogy ebben az országban a felszabadulás előtt a hatalom fizikailag kiirtotta hatszázezer állampolgárát, ami majd kétszer annyi volt, mint amennyi a fronton elesett katonáinak száma.

Az ilyen hatalom alól csak felszabadulni lehet.

Amúgy Ságvári is ismerte a kockázatát annak, ha valaki fegyverrel a hatalom ellen fordul.

Nem is írja senki azt, hogy Ságvári jogszerűen lövöldözött, vagy hogy Bajcsy-Zsilinszkyt jogszerűtlenül végezték volna ki, - a dolog jogilag rendben volt.

Csak a mi értékrendünk szerint ők képviselték a helyes erkölcsi és politikai elveket, és ezek mellett életük feláldozásával is tanubizonyságot tettek.

És legfőképpen nem akarunk a Szűcs testvérekből hősöket faragni...

:O)))