Árvaházban

Tudom, tenni kellene,

de karom megbénul,

Bár segíteni akar

csendben, hangtalanul.

Lelkem vékony húrjain

senki sem hangol,

Nincs zene fülemben,

messze barangol.

Lepereg rólam

minden hívás, kérés,

Mint falra hányt borsó,

nincsen célba érés.

Fájdalom a jajszó,

de üres a zsebem,

Pedig még tegnap

cukrot raktam bele.

Hol van már a tegnap,

kavicsként koppan,

Tartalmatlan szóként

már el is lobbant.

Nem látok kiutat...

Hát hiába várom?

Bárhová mehetnék?...

Máshol is ezt látom.

Kezem a zsebemben

céltalanul matat,

S egy elfeledett cukor

csak benne maradt!

Rám tekint egy gyermek,

szemében fájdalom,

De sajátom mardos,

s megbénul a karom.

...

Forduljon a kocka,

rakd félre bánatod!

S egy mosoly köszöni,

ha tovább nem váratod.