Egy emlékvers a Szerencshírekből:

Szontágh Emil: In Memoriam Kulcsár Anita

Rohantam volna fának bárhol
Hogy sportkirálynőnket megmentsem
Teljesült volna merész álmom
Hogy a királynőt megmenthettem

Aznap múltam éppen hetvenöt
Maradtam volna akkor annyiba’,
Szívem sajog, hogy megelőzött
Sportkirálynőnk; Kulcsár Anita

Nincs géniusz aki tudná méltatni
Oly sokoldalú tehetségét;
Földi lény, aki tudná oldani
Családja s népünk szenvedését

Csillogott a pályán mint gyémánt
Megbabonázva a sportvilágot
Néztem csak néztem Őt, Oly némán
Elbűvölt játéka, amit úgy imádott

Nem búcsúzom tőled Anita
Velünk vagy lélekben örökké
Hagytad volna nékem azt a „fát”
Azon a tizenkilencedikén….

Játékodat „fentről” nézhetném

Epilógus
A királynő tőlünk nem ment el
Egy kissé megfáradt és lepihent
Emlékünkben velünk él lélekben