szilencium
2005.02.19
|
|
0 0
167
|
3-tő, egy-egy tőn 6 db ágat hagytam meg. Kissé túlzsúfolt, de már nem tudok rajta igazítani. Közel is ültettem a töveket egymáshoz annak idején. Most lesznek 4-évesek, és olyan jó férfihüvelykújj vastagságúak az ágak, nagyon szeretik ezt a módszert, hogy teljesen vissza legyenek vágva, mármint a főágig.
Mennyivel szebb lett volna, ha széjjelebb ültetem. Azt hallottam, ősszel nem is szabad a rózsatőveket megmetszeni, csak tavasszal.
"De ahány ház, annyi szokás" Érdekesség még, hogy a három és fél év alatt egyszer volt csa tetves, tavaly. (az is fehér molyhos tetű volt) |
Előzmény: ZsuR (166)
|
|