általánosabban a nemek arányáról:


A legtöbb populációban a hímek és nõstények aránya 1:1. Ennek oka a frekvenciafüggõ szelekció, amelyet már Darwin is felismert (The Descent of Man and Selection in Relation to Sex 1871), és Fisher fogalmazta újra (The Genetical Theory of Natural Selection 1930). Ennek a lényege az, hogy az az utód, amelyik a ritkább ivarhoz tartozik, értékesebb a szülők számára, mivel nagyobb az esélye a szaporodásra (nagyobb a fitness-visszatérítése), így több unokát hoz létre.

Tegyük fel, hogy valamelyik nemû utódot érdemesebb termelni, mert nagyobb esélye van szaporodni, túlélni, stb. Vagyis az ilyen nemû utódoknak nagyobb a fitness-visszatérítésük. Emiatt elõnyös lesz az ivararányt ezen nem irányába eltolni. Egy idõ után azonban egyre nehezebben találnak ezek az egyedek párt (másik ivar egyre ritkább). Ekkor már újra megéri az ellenkezõ nemû egyedbe invesztálni többet, mert az már könnyebben talál párt, esélyesebb szaporodni (megnõ a fitness-visszatérítés értéke). Így akármelyik irányba is lendül ki a populáció, elõbb-utóbb visszaáll az arány. Emiatt az egyenlõ utódszám (ill. egyenlõ befektetés az utódokba) elõnyös és stabil az egyedi frekvencia-függõ szelekció által.
A szülők döntése függ a kényszerektől és a haszontól, azaz attól, hogy milyenek az adott ivarú utódok költségei (ha pl. a különböző ivarú utódok megtermelése, nevelése nem egyformán költséges), és hogy milyen fitness-hasznot (unokák száma) várhatnak az adott nemű utódtól.

Fisher általánosította az ivararány-befektetés elméletét, miszerint az elsõsorban nem a nemek számbeli arányára vonatkozik, hanem általánosítható minden körülményre, mikor organizmusok hím és nõi funkciókba fektetnek bele. Ez így csak akkor jelent számaránybeli egyenlőséget, ha a fiak és lányok költsége egyenlõ. Ha pl. kétszer annyi energiát követel a nőstényutód, akkor a 2:1 hímarány jelent egyenlő ivari allokációt.



•Ezek a mechanizmusok azonban csak pánmiktikus, szexuálisan szaporodó populációkra igazak, ahol nincs beltenyésztés. Sok ökológiai, demográfiai és genetikai tényező alakítja az ivararány-befektetési stratégiákat