Masodik ora. A rutinra mar ki se mentünk, aszongya az oktatom, aki egyebkent arab, es annyi türelme van mint az egesz afriakai kontinensnek, hogy semmi ertelme, tud mar maga kormanyozni, valtani, fekezni, mas mi kell? Irany a forgalom. Es ment is minden siman. Semmi izgalom, mentem, mint allat. Ugy belejöttem, hogy mielött mondta volna, mar csinaltam is, lampa utan inditas, kuplung, kettes, kuplung, harmas, jani voltam na, egyszer meg le is ugattam az oktatot, hogy latom, nem kell mondani, igen, neki van elsöbbsege. Egeszen addig en voltam az utak legnagyobb kiralya, mig el nem jött egy szituacio, mikor egyszerre kellett kanyarodni (index), fekezni (piros rögtön a kanyar utan). Ez meg nem is lett volna baj, csak az oktato az utolso pillanatban azt mondja a kanyarban, fekezes elött valtsak le harmasbol kettesbe, pedig ugy is meg tudtam volna siman allni, mar csak gurultam. Ez ugy megzavart (tulkeppen a hülye oktato tehet rola), eppen az indexet toltam vissza, de elkezdtem a valtas miatt kapkodni, es na, be kell valljam, kicsit nekimentünk az utpadkanak. Elöször nem is volt baj, tenyleg csak egy pillanatra suroltuk, utana rögtön ura voltam a helyzetnek. Igen am, de negyedóra mulva egyszer csak mondja minden arabok legnyugodtabbika, hogy alljak le az utszelre. Kiszallt, ragyujtott, nem mondott mast. Gondoltam, cigiszünet (nem sokat tarsalgunk, nagyokat hallgatunk egymas mellett, neha mondja, merre, idealis oktato), en is kiszalltam, ragyujtottam, bekesen pöfekeltünk egymas mellett. Egyszer veget ert a cigije, elnyomta, es meg mindig minden kommentar nelkül bekesen elkezdte cserelni a jobb elsö kereket. - Az utpadka? -kerdeztem zavaromban a nagy csendbe. - Aha. Ujabb sulyos percek mentek el hallgatassal. - Bocsanat. Kifizessem? Csönd, befejezte a munkat, beült a volan möge, intett, üljek melle. Mentünk, hallgattunk. Ahmed fütyöreszett. Megerkeztünk a garazshoz, fizettem, megbeszeltük a következö idöpontot, kiszalltam. (Ez a ket oras vezetes utolso husz perce volt, tehet 1 ora 40 percet nyomultam hibatlanul!) - Nem tesz semmit, legközelebb nem mondom, mikor kell valtani, te meg megnezed, hol az utpadka. Viszlat. Ahmed eme szomeneses monologjatol teljesen sokkot kaptam, ennyit meg sosem beszelt egyszerre. Ebböl tudtam, hogy azert kicsit felizgatta az eset.
Szegeny, meg nem tudja, hogy Disaster Petivel van dolga... Pedig en igyekszem, es senkinek nem akarok rosszat...