Oda nem írom, mert már sokszor volt róla szó és amúgy is leszednék a fejemet. :)

A St. Angeren van két szám, ami maradéktalanul tetszik (Frantic, Some Kind Of Monster), kettő, ami többnyire tetszik (My World, Unnamed Feeling), egy, amitől rosszul vagyok (St. Anger), és itt található a zenekar történetének abszolút mélypontja is (Invisible Kid). Ami a többi dalt illeti, mindben vannak ütős riffek, jó ötletek, de nagyrészt semmi kohéziót nem találok bennük, egyszerűen nem állnak össze nótává, csupán összedobált témahalmazt hallok. Erre szokták azt mondani, hogy az egésznek többnek kell lennie a részletek összességénél. :))) Túlságosan spontánnak akartak hangzani, de nem sikerült. Nekem a szólók is hiányoznak és a hangzás sem tetszik, bár utóbbi nyilván tudatosan lett ilyen (de nem az rontja el).
A másik, hogy az a "hisztérikusan törünk-zúzunk, majd a sarokban sírva összegömbölyödünk" típusú gumiszoba-feeling, ami néhol erősen jellemző a St. Angerre, alapból is eléggé taszító számomra, a Metallicától meg pláne furcsa. Nem olyan koncentráltan, erőteljesen és kiérlelten brutális, agresszív a lemez, mint a régiek, hanem egy csomó helyen átmegy sima ideges, esztelen csapkodásba.

A következő anyagban viszont valami miatt bízom, pedig az utóbbi 10 év fényében igazából semmi okom sincs rá. :)))