a teljes HVG cikk:
" TÁMADJÁK A ZSIDÓ VILÁGKONGRESSZUST
Számlák és pántlikák
Háborúság támadt a Zsidó Világkongresszus és a svájci országos zsidó szervezet között egy gyanúsnak mondható, 1,2 millió dolláros számlamozgás miatt. A belharc elfedi, hogy a svájci bankok késleltetik a holokauszt túlélőinek 1998-ban megígért 1,25 milliárd dollár maradéktalan kifizetését.
"Először a Zsidó Világkongresszus (WJC) 1975-ös konferenciáján találkozott Edgar Bronfman és Israel Singer. Az izraeli miniszterelnök, Jichak Rabin héberül tartott beszédet, Singer pedig fordított Bronfmannak. Amikor aztán (1981-ben) ő lett a WJC elnöke, megtette Singert a szervezet apparátusát irányító főtitkárrá." Az idézet a holokauszt túlélőinek európai tárgyalásait az amerikai kormány nevében vezető egykori pénzügyminiszter-helyettes, Stuart Eisenstat Tökéletlen igazság (Imperfect Justice) című könyvéből származik. Eisenstat Singerrel együtt csinálta végig a kilencvenes évek utolsó harmadában a Németországgal, Ausztriával és - a leghangosabban - Svájccal szembeni kőkemény alkudozásokat.
A Bronfman-Singer páros azonban Svájcra egyáltalán nem tett jó benyomást agresszív, olykor provokatív fellépésével, amikor a svájci bankokat 1998-ban arra kényszerítették, hogy vegyék számba és fizessék ki a túlélőknek azokat a náluk elhelyezett bankbetéteket, amelyek tulajdonosai a holokauszt során elpusztultak, és pénzük a trezorokban "felejtődött" (HVG, 1998. december 12.). Az évtizedekig saját semlegességébe burkolózott gazdag alpesi ország számára rettentő kínos volt a követelés, amely mögül az a szemrehányás is elővillant, hogy egyáltalán nem viselkedett olyan segítőkészen a nácik elől menekülő, bebocsátásért esengő zsidókkal szemben, mint ahogyan azt sokáig állította. Az 1942-ben már Amerikában született Singer családja is hiába próbált Ausztriából menekülve menedékjoghoz jutni Svájcban.
A WJC vezetőinek a bankokból végül is 1,25 milliárd dollárt kicsikaró akciója nyugtalanságot váltott ki a svájci zsidó közösségből, melynek országos képviselete, az SIG (Schweizerische Israelitische Gemeindebund) azzal vádolta a mintegy nyolcvan nemzeti és nemzetközi szervezetet tömörítő világkongresszus vezetőit, hogy nincsenek tekintettel a mintegy 20 ezer fős svájci zsidóságra, követelőzésükkel csak az antiszemitizmust szítják. A WJC cserébe gyávának minősítette az alpesieket, mondván, fogalmuk sincs arról, milyen az igazi zsidóellenesség.
Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy az SIG óriási elánnal vetette rá magát arra a gyanús pénzösszegre, amely jó ideig a WJC genfi számláján lapult. Annyit lehet tudni, hogy egy 1,2 millió dolláros tételről van szó, feladója és címzettje is gyaníthatóan maga Singer. A pénz, eredetileg pontosan 1,5 millió dollár az Izraelben lévő, félig állami Jewish Agencytől indult el New Yorkba: Singer költségvetési nehézségekre hivatkozva kérte a pénzt a társszervezettől, amelynek csak azt nem árulta el a főtitkár, hogy a manna javát önmagának szánja, nyugalmas öregkorát biztosítandó. Singer ugyanis 2002-ben átadta a főtitkári posztot Avi Bekernek, ő pedig "felbukott" az elvben csupán a nagy megtiszteltetéssel járó, momentán azonban évi 200 ezer dolláros apanázzsal díjazott direktóriumi főigazgatói székbe. Ám mivel bizonytalan, hogy a tisztes összeg meddig üti még a markát, Singer további pénzekkel kívánt gondoskodni magáról és családjáról. Így aztán - állítólag az egykoron a Seagram konyakimpériumot irányító milliárdos Bronfman áldásával - előbb több részletben a svájci óriásbank, az UBS genfi és New York-i egységeihez küldte a pénzt, de aztán, mert ezt a megoldást nem találta jogilag megnyugtatónak, az 1,2 milliót a figyelem központjától félreeső genfi iroda kontójára irányíttatta.
Talán nem is derült volna fény az üzelmekre, ha nem kerül 2002-2003 fordulóján a genfi WJC-iroda élére egy 29 esztendős, dinamikus nő, bizonyos Maya Ben-Haim, akinek rögtön szemet szúrtak az iroda zavaros anyagi ügyei, a könyvelési rendetlenségek. Önhatalmúlag felmondott a pénzügyek felelősének, és a New York-i vezetést is beavatta afeletti értetlenségébe, ugyan miért kapott a 80 feletti könyvelő havi fizetésén felül rendszeresen 2200 frankot zsebbe. Singer - svájci lapinformációk szerint - ekkor rögvest Genfbe utazott, kirángatta nyugalmából az idős könyvelőt, és egy izraeli barátja, Cvi Barak számlájára küldette a pénzt. A hűséges barát "nyugdíj" felirattal a HSCB bank londoni részlegénél lévő kontójára helyezte aztán át az összeget.
Singer, a számlanyomok eltüntetését követően, teendők hiányára hivatkozva, bezáratta a genfi irodát, és felmondott az alkalmazottaknak. A már említett Maya Ben-Haim azonban nem törődött bele az elbocsátásba, munkaügyi pert indított, amit meg is nyert. Amíg ő harcolt, az iroda jogtanácsosa felfedezte a pénzmozgást, s erről is és a részleg hirtelen bezárásáról is kérdésékkel teli levelet küldött Bronfmannak. De értesítette a svájci szervezet, az SIG vezetőjét, Alfred Donathot is, aki a genfi üzleti könyvek független vizsgálatát kérte a WJC-től - amelyet a Bronfman-Singer duó úgy vezetett hosszú éveken át, mint saját érdekeltségét.
Bronfman Svájcba küldte egykori seagrambeli bizalmasát, az utóbbi időben az amerikai védelmi minisztériumban tevékenykedő Stephen Herbitset, aki a New Yorki-i auditáló cég, a Loeb & Troper igazolását is a táskájába tette a genfi számláról. Az SIG azonban megkérdőjelezte a jó ideje az amerikai WJC-nek dolgozó könyvvizsgáló elfogulatlanságát, és valóban független kontrollt követelt az UBS-en átfutott pénzről. A határozott fellépés felbőszítette Israel Singert, aki annyit elért, hogy az Európai Zsidó Kongresszus (EJC), a WJC partnerszervezete, amely évi félmillió dollár támogatást kap a New York-iaktól, tavaly ősszel kizárta Donathot az elnökségéből.
Az új esztendő hajnalán, január 2-án újabb fordulat következett be: a WJC főtitkárhelyettese, Maram Stern váratlanul bejelentette, hogy hetek óta független szakértő vizsgálja a svájci számlákat. Mint mondta, elfogadják az SIG követelését, hogy a vizsgálat terjedjen ki az elmúlt öt esztendőre, és remélik, ezzel egyszer s mindenkorra vége a háborúskodásnak. Ha a kutatás elhúzódik, tette hozzá, annak csak a svájci banktitok lehet az oka, amelyre hivatkozva az UBS vonakodik az adatközléstől. Singernek egyébként meggyőződése, hogy a banktitok mögé bújva késleltetik a svájci bankok az általuk már 1998-ban megígért 1,25 milliárd dolláros kártérítési összeg maradéktalan folyósítását is.
FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS"
