taith Creative Commons License 2005.02.17 0 0 32

Én azt mondom, hogy minden embernek vannak értékei. Ha viszont megkérdezünk sok-sok embert, kb. 60%-uk azt fogja mondani, hogy neki nincsenek. Ez tény. Mi van itten hát?

 

A rövid érvem így hangzik: az ilyen kérdésekre, hogy „Miről szóljon az életed?”, „Milyennek szeretnéd a jövődet?”, stb., minden beszélni tudó embernek vannak „ideális” válaszai. (Azért írtam többes számban, mert az élet különböző területein (kapcsolatok, karrier, egészség) nyilván más és más értékek lehetnek.) Ehhez mindössze annyi kell, hogy az illető számára a „jövő”, „élet” stb. „jelentsen” valamit (azaz a hozzájuk kapcsolódó relational network kellőképpen kiterjedt és koherens legyen – ez az iskolábamenetel idejére már biztosan megvan), valamint hogy az illető már absztraháljon különböző viszonyító relációkat (pl. „jobb”, „rosszabb” stb.) Innentől már nem elhatározás kérdése, hogy különböző alternatívák közül preferálom-e valamelyiket.

 

Egy metaforával élve: ha eléd tesznek többféle ételt, akkor persze mondhatod azt, hogy „köszönöm, nem kérem egyiket sem”. De ez nem azt jelenti, hogy nincs preferenciád, hogy ne választottál volna közülük. Persze az is lehet, hogy tényleg, tartósan, valóban nem kívánsz már enni; akkor viszont hamarosan meghalsz. A kérdést úgy is fel lehetne tenni: miért nem választanak kaját amúgy egészséges és éhes emberek, miért eszik azt, amit eléjük löknek? Erről majd később.

 

Egy kicsit bővebben kifejtve a kérdést, nézzünk egy funkcionálisan azonos, de sokkal egyszerűbb (kevesebb relational framing-et tartalmazó) szituációt. Tegyük fel, megkérdezem tőled: „Mivel fogsz este fogat mosni?” Mondjuk, kapásból rávágod: „A fogkefémmel!” Talán nem „tudatosul”, de ez is választás; az, hogy nem a vécékefével, nem a súrolókefével, nem a cipőkefével, hanem pont a fogkefével mosol majd este fogat. Van preferencia, bár nem feltétlenül „tudsz róla”.

 

Miért a fogkefével teszed ezt? Azért, mert ezt tanultad, általánosabban: az előtörténeted erre predesztinál. Ugyanúgy, mint az értékek (meg minden egyéb választás) esetében. A fogkefe megjelölése válaszként nem „tudatos döntés”, mint ahogy az értékeké sem, hanem választás (én legalábbis most így nevezem, de persze nyilván lehetne akárminek nevezni).

 

Amikor azt mondom, hogy „az előtörténeted predesztinál” a fogkefe – és az értékeid – választására, akkor ez természetesen csak a viselkedéskutató számára érv, magyarázat. Számodra nem érv, abban az értelemben, hogy nem ez alapján döntesz, sőt egyáltalán nem „tudatosan”: mielőtt választanád a fogkefét, nem sorolod az érveket (azaz nem létesítesz ok—okozati relációkat a jelenségek között); nem mondasz ilyesmit magadban, hogy: „Hmm, lássuk csak, mivel is mosok este fogat? A súrolókefe túl kemény. A cipőkefe suvickos… A vécékefe büdös, meg túl nagy is… Hát akkor legyen a fogkefe, különben is ezt tanultam, erre predesztinál az előtörténetem!” :o)) Nem ezt teszed, hanem egyszerűen fogod a fogkefét, aztán használod, illetve ha kérdezi valaki, kapásból rávágod. Ha esetleg több fogkeféd is van, akkor újabb választás jön – közülük… Na, ez egy jó példa! Miért a kék fogkefével mostál fogat? Csak!! (Ez a létező legjobb „érv” választás esetén… :o))

 

Mondhatjuk azt is, hogy a választás mint viselkedés valamiféle „nem nyelvi igazság” megnyilvánulása. Hmm, nekem ez tetszik… :o)

 

Ha tényleg nem volnál képes választani, akkor a vécékefével mosnál fogat, az ablakon közlekednél ki és be a házadba (illetve nem is feltétlenül a te házadba, hanem abba, amelyik éppen az utadba kerül), a kezedre húznád fel a zoknidat, reggel nem a munkahelyedre mennél, hanem a város másik végébe, stb. Ha így áll a helyzet, akkor elhiszem, hogy nincsenek értékeid. Ha nem így áll, akkor nem hiszem el.

 

Na de ki nem szarja le, hogy én mit hiszek el, igaz-e? :o)

 

(Sajnos annak tárgyalására most nem volt időm, hogy sok-sok embernek „miért” rejtőzködnek olyan mélyen az értékei… Na de nem is az a kérdés, hogy miért… A kérdés az: Hogyan lehetne előcsalogatni ezeket az értékeket? Majd máskor.)

 

Hű, de „elszaladt az idő” (metafora).

Előzmény: taith (29)