A „kedves, szerető férj és apa szeretnék lenni” csak egy példa volt. Gondoltam, ez majd tetszni fog itten. :o)
Amúgy simán lehet az is érték valakinek, hogy pl.: „Minden nap holtrészegre iszom magam!” Sőt, ennél még sokkal „rosszabb” dolgok is lehetnek… Nem írok példákat.
Mondhatjuk, hogy „Ez csúnya dolog!”, vagy „Ez borzalmas!”, de attól még egy adott illetőnek ezek az értékei. Az érték megtalálása ún. „contingency-shaped behavior”. Ez van, így alakult az előtörténeted (melybe én most a faj előtörténetét is beleértem); nem tudsz ellene tenni, akármilyen erősen „elhatározod”. Azt meg lehet tenni, hogy szabályirányított viselkedés révén „elnyomod” a valódi értékeidet (ami azt illeti, szinte mindenki teszi ezt valamilyen mértékben). Azt nem lehet megtenni, hogy megváltoztatod őket.
Azt nem árt szem előtt tartani, hogy értékei – a fenti értelemben -- nem a „közösségnek”, a „társadalomnak” vannak, hanem az egyes emberi lénynek. Egy adott X ember bizonyos értékei persze egybeeshetnek a környező kultúra által preferált értékekkel. Vagy nem esnek egybe. Vagy egyenesen undorítónak, szégyenletesnek vagy „bűnösnek” minősülhetnek az adott környezetben. Ez van.
Ezt megváltoztatni csak a múlt megváltoztatásával lehetne… Vagyis sehogy.
A valódi értékek megtalálása, „felfedezése” vagy hogy mondjam… nem jut eszembe igazán jó szó rá… Választása. Na, az még egy érdekes téma!