„Hadd- 2 d-vel, és nem dühöt, hanem düht.
Folytassam?
Itt rajtad kivül senki sem őrjöngött, ffy.” ÍROD

Ha hallgattál volna, esetleg bölcs maradhattál volna. Valszeg nem a magyar nyelv a választott területed.

Egyébként:


"...Jaj a legyőzötteknek! Rabszolgasorsra kényszerítve. Magyar Tragédia 1945. Ez a címe a Terror Háza Múzeum 2005. február 25-én nyíló időszaki kiállításának. Az intézmény az új tárlattal a hatvan évvel ezelőtti drámai eseményekre emlékezik, amikor hétszázezer magyart hurcoltak szovjet kényszermunkatáborokba. A múzeum másik kiemelt rendezvénye Arthur Koestlernek állít emléket a világhírű antikommunista író születésének századik évfordulója alkalmából. A főigazgatót az átvilágítási törvény tervezett módosításáról is kérdeztük. Schmidt Mária elengedhetetlennek tartja, hogy lehulljon a lepel a pártállam működtetőiről. A történész úgy véli: a kormánypártokat, illetve holdudvarukat meglepetések érhetik az iratok nyilvánosságra hozatalakor.


Idén a múzeumban Magyar Tragédia 1944 címmel megemlékezés-sorozatot rendeztek. Történelmünk bővelkedik a drámai esztendőkben. Az egyik tárlat Raoul Wallenbergnek, az embermentő svéd diplomatának állított emléket, akit a szovjetek 1945 januárjában elhurcoltak, és máig nem lehet bizonyosat tudni, hogy alakult további élete. A Hetedíziglen című kiállítás a holokausztban elpusztult gyerekek sorsát mutatta be, míg a Magyar Tragédia 1944 című tárlat a több százezer magyar és európai zsidóra és romára emlékezett.

Schmidt Mária a jövő évi programról elmondta: 1944 utolsó hónapjaitól követik nyomon a megszállás fázisait, amikor az oroszok nagyrészt találomra - tekintet nélkül nemre, korra - rengeteg embert hurcoltak el a szovjet birodalomba. Hétszázezer magyart raboltak így el, akik közt sok hadifogoly és kisebb számban politikai elítélt is volt. Egyharmaduk elpusztult a marhavagonokban történt szállítás, deportálás során, mások az embertelen körülmények miatt vesztették életüket. Sokan csak 1955-ben tértek haza, de emlékezhetünk, még 2000-ben is volt olyan magyar hadifogoly Torna András személyében, aki csak ekkor került vissza szülőföldjére, s még csak becsülni sem lehet azok számát, akik kényszerűségből végleg kinnmaradtak. Hozzáfűzhetjük: akik a Rákosi- és az ötvenhat utáni megtorlásokból kiteljesedő Kádár-rendszerben jöhettek haza, bizton számíthattak az állampárt további diszkriminációjára, üldözésére, hiszen olyasmit éltek át, amiről beszélni nem volt szabad. A malenkij robot ugyanis hivatalosan soha nem létezett, mint ahogy 1945 után a nők tömeges megerőszakolását, tönkretételét még csak szóba sem lehetett hozni.

Schmidt Mária kitért rá: a Csalódást az is végletesen fokozta 1945-ben, hogy az emberek azt hitték, végre vége lesz a náci megszállásnak, s így föllélegezhetnek. Föllélegzésről azonban szó sem lehetett, s még a reményt is elvették a leigázott magyarságtól, olyan szörnyű kegyetlenséggel folyt a „felszabadítás". Ennek megfelelően a február 25-én nyíló kiállításnak a „Jaj a legyőzötteknek - rabszolgasorsra kényszerítve" címet adták. A főigazgató-történész azt is elmondta: szeretnék, ha minél többen jelentkeznének, akik megjárták a gulágok, a kényszermunkalágerek poklát. Jó lenne, ha elmondanák saját történetüket vagy családjuk, hozzátartozóik kálváriáját….


Az eddig elszabotált múltfeltárás talán a magyar politikai életben is megindul a jelek szerint. Az MSZP - sokak meglepetésére - végre-valahára kinyilvánította abbéli szándékát, hogy minden ügynökjelentést, állambiztonsági iratot nyilvánosságra hoznak….


FORRÁS