cucurbia Creative Commons License 2005.02.11 0 0 189

hu nem rövid történet.

Nekem apám és anyám kertészetben dolgoztak gyerekkoromban,és a kertészet itt volt mellettünk anno a szomszéd utcában,amig fel nem számolták.Igy aztán sokat jártam át az üvegházakba gyerekkoromban és már akkor nagyon megtetszett az üvegházak világa:))

Aztán amikor felszámoltáűk apám megkérte a portást,hogy ha valamilyen növényt ki tud csempészni szivesen fogadnánk.Kicsit tulteljesitették a tervet,mert egy rakás növényt áthozott,amivel ugy tele lett a lakás,hogy nem gyöztük a nagy dracénákat meg hasonlokat ismerősöknek adni(persze nem a portásbácsi előtt,nehogy megsértödjön).Apám utolag csak azt bánta(és persze én is),hogy az üvegházak alkatrészeit,és vázát,nem hozta haza,igy mindet kidobták anno,pedig ez miyen jol jönne mostanság.Ebből az anyagból csak a nagy kenciapálmánkat hagytam meg ez ma is megvan még,bár még törzse azota sem fejlödött,pedig már lehet ezek szerint vagy 22 éve.

Utána állatorvos szerettem volna lenni ,imádtam az állatkertbe járni(főleg a pálmaházba,ahova ma már alig lehet engem berángatni mert ez már semmit nem érő gazrengeteg a régihez képest),de rájöttem,hogy nem igazán szeretnék tehenek fenekében meg kutyák szájában turkálni,igy kezdtem a kémiai érdeklődésemet erösiteni.

Aztán valamikor 85 tájékán elmentem egy pálmaházban rendezett orchideakiállitásra,és utána karácsony előtt volt egy növénykiárusitás,amin vettem anyámnak egy Cymbidium orchideát("Showgirl Mailibu"hybrid,ma is megvan még bár szegény elég satnya,de nekem nagy emlék ezért vigyázok rá),és miután ez szépen nött a következő év tavaszán megint vettem egy másik orchideát,és igy tovább 2-3 év alatt tele lett az alőszoba telente növényekkel.Ebben az idöben épitette apám az első favázas kis üvegházunkat tavaszi palántanevelésre.A kilencvenes évek elején aztán már télen nem fértek be az előszobába a növények és megbeszéltem apámmal,hogy ne csak márciustol fütsük,hanem egész télre vegyünk tüzelőt,és igy egy sarokba ott sikerült növényeket teleltetnem.Na erre persze gondolhatod jol felbátorodtam,és mivel volt helyem még több szobanövényt probáltam beszerezni(meg orchideát főleg,bár sajna ebből a korszakbol már nem nagyon van növényem,de arra jo volt,hogy megismerjem az orchideagyüjtöket).87-töl a Kertészeti Egyetemre jártam,és ott gyakran jártam a könyvtárba ahol elkezdtem a kertészeti hirdetéseket olvasgatni.Itt fedeztem fel,egy gyüjtö Fekete Józsefné hirdetését(Hol volt akkor még Rappai:)),állitolag ö is ennél a hölgynél kezdte),akinek akkor talán a legnagyobb tropusi növény gyüjteménye volt(neki volt szerecsendioja meg kenyérfája is,a magokat a fia hozta mert hajon dolgozott,akkoriban ez nagy száém volt).llátogattam hozzá,és az első gyömölcsöket,virágokat töle szereztem be(Justiciám meg egy hibiscusom ma is az ö gyüjteményéből van)és persze megvettem análunk is megterem c könyvet,és igyekeztem abbol minél több növényt beszerezni,kiprobálni több kevesebb sikerrel.

89-töl már külföldre is kijutottam,és mivel mediterrán vidékekre mentem,vagy nagyonn üvegházakba(London,Bécs,Párizs),igy onnan is rendszeresen magokkal,ajtásokka jöttem haza.

Folyt.

 

 

Előzmény: gáborke (188)