orcinus-orca Creative Commons License 2005.02.09 0 0 503
Bármely krimi, thriller, romantikus regény lehet kerek egész, logikus, stb. A legtöbben nem is lesz az uralkodó természettudományos világképtől eltérő elem, mert nem tartozik a témái közé. Az SF pedig pont ez utóbbiban különbözik a fentiektől: valamilyen technikai, tudományos kérdés jelentős szerepet játszik benne. Erre vonatkozóan szintén teljesülni kell a fentieknek. Ez minden SF-re igaz. (Kitérő: a hard SF esetében ez a rész a domináns, meghatározó, más területeken kisebb jelentőségű. Ez igaz. Eltekinteni azonban nem lehet tőle, mert akkor az SF-től tekintünk el.)

Idő fizikája. Természetesen van erre nézve komoly tudományos eredmény.Továbbra is erősen offtopik lenne azonban ezt itt kitárgyalni (Nem beszélve arról, hgoy egy rövid kurzus megtartása is messze meghaladná a képességeim.)

Időgép - Gondolom Wellsre gondolsz.

Súlyos hiba lenne Wellsen számon kérni az azóta eltelt idő tudományos eredményeit. Az idén van a fizika éve, miután Einstein száz éve publikálta azt a három tanulmányát, amely alapjaiban újította meg világképünket. Ide tartozik az idő relativitása. Wells tíz évvel korábban írta az Időgépet. OSC viszont most ír.

Ennyi erővel a Dr. Moreau szigetét is melíthetnéd, hogy mennyire tudománytalan. Aha, csak éppen a DNS szerkezetét ötven évvel később tárták fel. Ugyanakkor a korabeli élettudományok nagyon is benne vannak, sőt továbbgondolva.

Ez a valódi SF: a mai tudomány, technika valamely kérdésének továbbgondolása, és annak vizsgálata, hogy ez milyen társadalmi, erkölcsi, tudományos, egyéb konzekvenciákkal, összefüggésekkel jár, rendelkezik.

Előzmény: Olórin (498)