Hagyd a fenébe a célokat.

 

Már ha azt érted célon, amit én.

 

Számomra a cél olyan valami (dolog, tárgy, helyzet, állapot stb… akármi), amit el lehet érni vagy meg lehet szerezni. Egy adott pillanatban egyértelműen meg tudod mondani, hogy megvan-e, elérted vagy megszerezted-e, vagy még nem.

 

Na most az ezen alapuló életvezetésnek – melyet a mi kultúránk egyértelműen preferál, szó se róla – az a nagy hátulütője, hogy az a valami, ami a teljes, vitális, értelmes élethez hiányzik, állandóan valahol másutt van, térben és/vagy időben. Magyarul: akinek az életét célok elérése tölti ki, az a konstans depriváció állapotában leledzik. (Hehe, a megelőző mondat inkább volt magyarul, mint ez… na mindegy.) Ráadásul egy cél elérése nem csak tőled függ: hányszor láthatjuk azt, hogy valaki hatalmas energiákat mozgósít egy cél elérése érdekében, de mégsem sikerül neki, hiába erőlködik, teszi tönkre magát akár. És még valami: nagyon gyakori, hogy valaki „eléri a célját”, aztán csak ekkor döbben rá, hogy szart se ér vele; egyáltalán nem lesz ettől „boldogabb”, nem lesz értelmesebb az élete.

 

Célok helyett javasolnám az értékek előtérbe helyezését.

 

Az érték – akárcsak a cél – szintén egy nyelvileg megkonstruált valami, de a céllal ellentétben ez nem olyasmi, amit el lehetne érni vagy meg lehetne szerezni. Nem „vagy van, vagy nincs”. Akármennyit is tettél az érdekében, mindig van még mit tenni. Az értéket te állítod elő folyamatosan, a viselkedésed révén. Ebből következik, hogy a megvalósítás nagyrészt rajtad múlik. Ez jó dolog.

 

Mondok egy példát, mer hátha nem egészen világos. A fentiek értelmében cél az például, hogy „Szeretnék megnősülni, szeretnék két gyermeket.” Ez cél, mert ez vagy megvan, vagy nincs meg; ezt egyértelműen meg tudod mondani. (Hogy – amennyiben ez volt a cél -- ez nem garanciája az élet jó minőségét, azt asszem nap mint nap láthatjuk.) Az viszont, hogy „Kedves, szerető férj és apa szeretnék lenni”, már érték. Ez ugyanis nem olyasmi, ami vagy megvan, vagy nincs. Akármennyit is tettél annak érdekében, hogy kedves, szerető férj és apa legyél, mindig lesz újabb tennivaló. Soha nem fognak elfogyni a tennivalók; ahogy zajlik az élet tova s tova, mindig lesz mit tenni a fenti értékkel való kontaktus érdekében.

 

Értékei minden felnőtt embernek vannak. Ennek egyetlen feltétele, hogy tudjon beszélni. Az előtörténete predesztinálja az embert e tekintetben is. Az, hogy kinek mi érték, természetesen abszolút változatos. Az én értékeim nem biztos, hogy azonosak a tieiddel (illetve szinte biztos, hogy nem), és pláne nem a környező kutúra által preferáltakkal, de nekem ezek az értékek. Az érték per definitionem tökéletes. Ez nem olyan valami, amihez valamilyen mércéhez való viszonyítgatás során jutok / jutsz el. Az érték maga a mérce. Ha esetleg valamiről megállapítod, hogy számodra ez érték, és aztán úgy találod, hogy hiányos, nem tökéletes, akkor kézenfekvő a kérdés: „Mit kellene változtatni rajta, hogy tökéletes legyen?” A válasz megadása ekvivalens az értéked újradefiniálásával; az igazi értéked megtalálásával (több lépésben is mehet ez a dolog, míg „előbújik” az igazi értéked).

 

Persze az érték megtalálása nem is olyan egyszerű, mint amilyennek első pillanatra tűnik. Megvan az mindenkinek, de olykor mélyen rejtőzik. Az érték megtalálása nem „tudatos döntés” (nem is lehetne az), hanem választás. Na és persze a folyamatos megvalósításuk sem könnyű, hiszen a környezeted azonnal a fejedre csap, ha a saját értékeidet merészeled preferálni, szemben az övéikkel. De megéri – ebben az értelemben – „szembe menni az árral”.

 

Na majd erről bővebben talán máskor.

 

Jó életet kívánok. :o)