Látod minket nem tudtak tönkretenni. Igaz mint irtam voltak nehéz évek, de apám nem adta be a derekát és aztán 57-ben igen mostoha körülmények közt kezdtük a maszek életünket. Én még akkor itthon voltam, mikor már jól ment az üzem csak azután disszidáltam. Aztán meg visszajöttem jöttünk a férjemmel. Ő dolgozni jött eleve. Én ahány állásra jelentkeztek mindenhova fel akartak venni, pedig 57 éves voltam és nyelvvizsgám se volt. Csak beszélgettek velem és már kellettem is volna. Sajnos férjem betegsége majd halála elvette jó hosszú időre a kedvemet a munkától aztán pedig már kiestem a dolgokból és nem is próbálkoztam. Szóval nem vagyok annyira ártatlan és tudatlan mint te azt gondolnád, a 70 évemmel, sőt meg merném kockáztatni, hogy jóval bővebben kivettem a részemet a dolgokból, hiszen mikor érettségiztem csak akkor halt meg Sztálin, tehát az igazi kemény időket is már felnőtt fejjel csináltam végig. De természetes, hogy nem fogjuk egymást soha megérteni, hiszen én alapból egészen más szemmel nézem a világot. Nem biztos, hogy az én látásmódom a jó, de az biztos, hogy soha életemben nem az érdekelt, hogy másnak mi van hanem csakis a magam zsebét figyeltem és ha nekem nem volt annyi mint a másiknak kizárólag magamban kerestem a hibát.