Szia!

Én is csatlakozom Hozzád!

Nálam mindez egyébként ki is jött pánikbetegség, depresszió formájában.

Nem értem mit csinálok rosszul... és ettől szenvedek!

A problémám az, hogy anyám egy csodaországban nevelt, apám meg sose volt apa, egy önző senki volt, akinél (ő mondta) albérletben laktunk. Ennek ellenére anyám hatására jónak hittem az embereket. Útológ visszagondolva a változást az hozta, hogy bátyám - aki sose volt könnyű eset, de mindig segítőkész volt - megváltozott, link lett, nem dolgozott, anyám fizette az adósságait. Ehhez annyira hozzászokott, hogy még dicsekszik is vele, hogy neki ez az élet, hogy anyám eltartja, egész nap otthon van, nem átall anyámtól kunyerálni (amit meg is kap - nem kis pénzekről van szó), ha pénzre van szüksége, simán megteszi, hogy pl. kicseréli a processzort a számítógépembe. Kölcsönadja a cuccaimat a barátainak (mert - és ezt nem bírom feldolgozni - hozzá ragaszkodnak az emberek, bárkit elküld a francba, az visszajön hozzá!!!) Anyám teljesen naív, bátyám egy szóval leveszi a lábáról. Ez az oka ill. az, hogy nem hagyta, hogy apám kikészítsen, hogy már a jelenlétével idegesít.

Szóval nagy káosz van bennem, amit téteznek a munkahelyi megaláztatások és igazságtalanságok. Most akkor jó vagy rossz a világ?

Egy-egy kifakadás után próbálok pozitívan hozzáállni az emberekhez, nagyon szívesen segítek bárkinek, de mindig azt kell látnom, hogy ha nekem van szükségem segítségre, egyedül maradtam. Emberekkel találkozom úgy, hogy gyakorlatilag csak hallgatom az ő problémájukat vagy örömüket. Vissza se kérdeznek, hogy na, veled mi a helyzet. Vagy ha igen és kezdem mondani a dolgokat, akkor látom rajtuk, hogy nem érdekli őket.

És tényleg nem értem miért???? Mi velem a baj?