Már megint érzékenykedik az Úr, szvsz feleslegesen! :-)
Bocsi, de az én jelenlegi eszközeim képesek cmyk-ból is, meg rgb-ből is pont olyat nyomni, amilyen csak kifér belőlük, a végeredmény szempontjából valójában majdnem közömbös a színrendszer, mindkettőből kijön szinte detto ugyanaz a mély fekete és a teljes tónusskála, nameg a színek a megfelelő helyükön, akkora mértékben, amekkorát a média még elbír.
Viszont a gyári állapotú ICC-kkel ez valóban nem így volt, az volt a korábbi problémám, azzal kűzdöttem.
Mióta saját készítésű profiljaim vannak, azóta egészen más a felállás, már mindegy, hogy mi a kiindulás, a végeredmény közel azonos, nagyjából megfelel az elvárásaimnak. Nekem egál, hogy ki milyen bontást hoz, lehet cmyk de rgb is.
Sokat tudsz a cmyk-ról, mint írod, akkor nyilván azzal is tisztában vagy, hogy a cmyk referenciaprofilok azért sok színben tartalmaznak némi gamut szűkítést az RGB-sekhez képest, vagyis ugyanakkora szín és tónusmélységet tulajdonítani nekik nem igazán valós alapú elvárás. Azt is tudom, hogy részben emiatt kerülöd az ICC használatot.
A konkrét esetben a Frontiere képességeiről és általában a nyomdatermékekről volt szó (nem a Kegyed plakátjairól!), ha emlékezetem nem csal, tessen csak utánaolvasni, mielőtt sértődősre veszi a figurát!
Szóval csak ne tessék degradálni a másét! (én sem tettem) :-)
Béke Veled Effendi!