Kedves Aspen

 

Köszönöm a kedves szavaid:-)

 

Azt hiszem, ilyen esetben ez nem ítélkezés kérdése, hanem egy leendő élet védelmének kérdése. Ez a vélemény részemről nem elítélni kívánja azokat a nőket, akik abortuszra kényszerülnek, hanem segíteni egy előtte állót abban, hogy a helyes döntést hozzák meg egy hasonló helyzetben. A cél ez - nem az itélkezés. Az embernek mindig a jót kell várnia, a jót kell remélnie. Nincs bizonyosságunk abban, hogy azok a rosszak, amit várunk beteljesednek. Viszont reményünk kell hogy legyen abban, hogy a dolgok rendeződni fognak, és később nem kell saját magunknak szemrehányást tennünk egy elhamarkodott lépésért. Sajnos az abortusz - tisztelet a sok kivételnek - elég könnyen jövő segítség lett már napjainkra. (nem csak a 13 éves lányanyák, beteg nők sajátja) Ez azt hiszem tagadhatatlan, hiszen elég látnunk egy nőgyógyászat forgalmát. Sajnos nekem is volt egy elhalt terhességem, így tudom mit jelent egy gyermek, ami nem születik meg. Azóta is sokszor gondolok rá vissza. Még akkor is, ha rajtam kívül álló okokból kellett, hogy elveszítsem, ott van a megnemszületettség érzése. Azonban mennyivel inkább így van ez egy olyan nő esetében, aki saját maga döntött egy élet sorsa felől. Nem marasztalom el, hiszen mindenki magát marasztalja el ilyenkor a legjobban. Mert mi lett volna, ha mégis megszületik...

Úgy vélem - hitemből fakadóan is - az életet nem mi adjuk, így jogunk sincs elvenni - csupán egy másik élet védelmében.

Nekem két terhességem is volt, amikor megkérdezték tőlem, (holott boldog házasságban élek) hogy ... és megtartom-e. Akkor is, most is felháborítónak tartottam, hogy egyáltalán megkérdezték. Mert ok nem volt rá, hogy ne tartsam meg. Mások részéről mégis elegendő ok lett volna, hogy esetleg elvetessem. Én csak ezeknek az embereknek kívánok véleményt mondani - az élet védelmében, a ti probléma felvetésetek által. Másoknak pedig esetleg segítséget nyújtani, ha Isten úgy akarja.

 

Lehet, hogy egyedül maradok nézeteimmel, de úgy gondolom, hogy ha választanom kellene, hogy egy intézet falain belül nőjek fel, vagy hogy ne szülessek meg, akkor az életet választanám inkább, még ha több fájdalommal, és nehézséggel is járna számomra.

Úgy gondolom, hogy azok a nők, akik képtelenek felnevelni egy gyermeket, kisebb rosszat tesznek akkor, ha tiszteletben tartva az elkezdődött életet, megszületve a gyermeket intézetbe adják, vagy még jobb, ha örökbefogadó szülőket keresnek nekik, mint azok a nők, akik abbeli félelmükben, hogy nem  tudják felnevelni őket, inkább megszakítják terhességüket. Mindemellett, egy terhességmegszakítás a terhesség elején történik. Utána még hónapok vannak hátra. Az ember sosem tudhatja, honnan kaphat addig segítséget. Ebben mindig bíznunk kell, valamint a természetes anyai ösztönben is. Hiszen ha megszületik a gyermek, már ott van. Nem egy orvosi lelet csupán. Többet, és elszántabban tudunk tenni azért, hogy mégis biztosítsuk neki azokat a körülményeket, amik az életben maradásának feltételei kell hogy legyenek.

 

Érveimet ismétlem nem bántásképpen sorakoztattam fel, egy volt abortusz elítéléséért, hanem - Isten tudja - talán segítséget nyújthatunk éppen egy olyan topic olvasónak átvészelni a döntés nehéz időszakát, aki most vagy a késöbbiekben mérlegelne felőle. Vannak erre segítségek. Aki bajban van, az kérjen segítséget, és ne akarjon egyedül, kétségbeesésében - esetleg rosszul - dönteni.