Elnézést, hogy részletekben válaszolok neked, de most jutott eszembe egy eset ennek kapcsán még.

Ez is egy szülés utáni élményem. Egy intézetes lánnyal feküdtem egy szobában, a második gyermekem születése után. A lány egy szintén intézetben felnőtt fiúnak lett a felesége. Elég komoly dolgokat mesélt az akkori intézeti életről - ami a testén is meglátszott, a régi tetoválások tömkelegében. Mesélte nekem, hogy a férje úgy kezdett neki az önnálló életnek, hogy feljött Pestre, és hontalan volt. Szabályos hontalan, utcán alvás stb. Dolgozott, amit tudott, ahol lehetőséget adtak neki. Mikor a lányt megismertem már házasok voltak, egy másfél szobás saját lakásban éltek, és közös gyermeküket várták békében, és boldogságban. Az ember sosem tudja mit hoz a holnap. Egy szegény, hontalanból, egy árvából miért ne nézhetnénk ki, hogy egyszer majd boldog ember válik.