MAGYAROK A SZLÁV ÍRÁSBELISÉG BÖLCSŐJÉNÉL

 

Németh Gyula szerint a magyar rovásírás betűsora az ótürk, a görög és a szláv glagolita írás jeleiből lett utólag összeállítva és alapját azok az ótürk betűk alkotják, amelyeket eleink a hatodik század vége felé, vagy azt követően ismertek meg, talán a Fekete-tenger vidékén.

A fenti elképzelés tarthatatlanságát Simon Péter bizonyította be. Álláspontja szerint a magyar rovásírás nem tetszés szerint, innen-onnan összekapkodott jelrendszer, hanem egészében a betűírás legősibb alapjaiból keletkezett.

Most a Konstantin-legenda egyik ide tartozó, de eddig kellően nem méltányolt adatára szeretném felhívni a figyelmet.

A glagolita írást 861-ben megalkotó Konstantin (másik nevén Cirill) a bizánci birodalom szlávok lakta területein kezdte - végül sikeresnek bizonyult - tevékenységét, amelyet azonban több körülmény is hátráltatott. A bizánciak ugyanis a birodalom határain belül élő szlávok elgörögösítése eszközének tekintették a kereszténység terjesztését, ezért nem vették szívesen a népnyelvi istentisztelet (és az ezt lehetővé tevő szláv írásbeliség) megteremtésére irányuló kísérleteket. Konstantin ezért - elfogadva Rasztiszláv morva fejedelem meghívását - a morva fejedelemségbe helyezte át tevékenységét.

Rasztiszlávnak tanítókra volt szüksége az önálló morva egyház megteremtéséhez, amivel a morváknak a frank birodalomtól való függetlenedési törekvéseit kívánta kifejezni. E terv nem kis horderejű volt, de a megvalósítást akadályozta a nyugati egyházban igen elterjedt és ez idő tájt csaknem uralkodó nézetté vált triglosszia elv. E szerint az istentiszteleteket héber, latin vagy görög nyelven kellett megtartani, mert Pilátus ezen a három nyelven íratta fel Krisztus elítélésének okát a keresztre. (A triglosszia-elv mögött valójában az a tapasztalat húzódott meg, hogy a nép nyelvén tartott szertartások magukban hordozzák az eretnekség kialakulásának a lehetőségét is.)

Azóta ezek a szempontok veszítettek a jelentőségükből és ma már sokunk számára képtelen ötletnek tűnik az, hogy egy nép ne dönthessen szabadon a saját nyelvhasználatát illetően. Ahhoz azonban, hogy ennek a képtelenségét Európa elfogadja, ezer évnek kellett eltelnie. Konstantin még komoly harcra kényszerült a triglosszia ellen. A cél érdekében Velencébe, majd Rómába ment, meggyőzni az egyházat és a pápát arról, hogy szükséges és lehetséges a pápai irányítású, de szláv szertartásnyelvű egyház megszervezése. Sikerében nem kis szerepe lehetett a tudós Konstantin értelemre ható és mély humanizmusról tanúskodó érvelésének:

- Nem ugyanazon levegőt lélegezzük be mindnyájan? Hogy nem szégyenlitek, hogy csak három nyelvet határoztok meg, az összes többi törzsnek és népnek pedig azt parancsoljátok, hogy vak és süket legyen?

Konstantin a vita során még tizenkét népre hivatkozott, amelyik a saját nyelvét használja az istentiszteleteken, ráadásul a latinon, a görögön és a héberen kívül több - saját írásbeliséggel rendelkező - népet is felsorol, köztük az avarokat és a turkokat (s turkokon a bizánciak az idő tájt a magyarokat értették).

A Konstantin-legendában fennmaradt fenti érvelés hatásos volt: elnyerte a pápa jóindulatát és jóváhagyását. Így némi joggal mondhatjuk azt, hogy a magyar írás léte előmozdította a szláv írásbeliség megteremtését.

Utazásai során Konstantin két ízben, például a Kaukázustól északra elterülő Kazáriában tett látogatása során is, találkozott magyarokkal - ennek a találkozásnak az emlékét a legendája megőrizte. Egyszer alkalma volt fejet és térdet hajtania a magyarok királya előtt is, aki magához hívatta, és nagy tisztelettel fogadta a szlávok apostolát. Nagyon valószínű, hogy Konstantin ekkor ismerte meg a magyarok által használt rovásírást és az általa később összeállított glagolita betűsorba ezért került két, a magyar írás megfelelő jeléhez nagyon hasonló jel.

A magyar rovásbetűk - a fába rovásnak megfelelően - jellegzetesen szálkásak és így archaikusabbnak tűnnek, míg a glagolita betűk a pergamenre írás lehetőségeihez igazodva több görbe vonalat tartalmaznak. A magyar írás elsőségét, korábbi keletkezését bizonyító körülmény még az is, hogy a magyar rovásjelek némelyike mögött sejteni lehet az egykori szóértéket is az egykori fogalomírás (szó-, vagy képírás) maradékaként. Ez azt jelenti, hogy a magyar írás jelei nem csak egy hangot, hanem egy-egy szót is jelöltek eredetileg. Néhány szó- és szótagjel máig használatban maradt a székelyek által megőrzött rovásírásunkban.

Azaz a magyar és a szláv írás típusa között lényeges különbség van. A magyar rovásírás a betűíráson túl a szó- szótagoló írástípust is képviseli, amely utóbbi típusba tartoznak az egyiptomi, a hettita, a sumér és a kínai írásrendszerek is.

A glagolita írásjelek esetében hasonló fogalomértékekról szó sem eshet - és ez világosan utal az írásrendszer másodlagos jellegére. Logikusabb tehát annak feltételezése, hogy a közös jelek a magyar írásból kerültek a glagolitába és nem megfordítva, mint azt Németh Gyula és társai állítják.

 

(Komáromi Lapok, 1992. VI. 5.)