Sorry, én nem szánom annak, nálam egyébként sem sértö élü - néha még a "buzi" sem, mert eléggé köznyelvi szóvá kopott, de azt pl. most igyekeztem nem használni, mert arról tényleg megoszlik a közvélemény - manapság ha valaki e csoportot akarja fikázni, úgyis a "ratyi", "köcsög", vagy az általam is használt szavak nem éppen pozitív tartalmú jelzös szerkezeteit használja. "Másokról" meg ostoba finomkodás beszélni, hiszen minden ember "más" a többihez képest - még az egypetéjü ikrek is egymáshoz viszonyítva is - a "homoszexuális" meg hivataloskodó, én meg nem vagyok újságíró alkat, hogy ilyen nyelvtöröket használjak...
Egyébként meg egyszer valaki jól kifejtette - igaz, annak kapcsán, hogy "cigány" - nem az számít, hogyan nevezzük nevén a dolgot, hanem a szövegkörnyezet, hogy mit vélekedünk az illetöröl. Ha az én írásaimon tehát valaki felkapja a vizet, az csak a saját szüklátókörüségéröl állít ki bizonyítványt, hogy csak adott szavak ingerlik vörös posztóként, de a többire nem figyel oda. Van egy melléknév, amit ha valaki rám mond, azt azonnal megütöm (szellemi állapotra utaló szó egyébként, de ritkán használják), ha másra használják, akkor csak "bántsa" a fülemet, és javaslom, hogy inkább mást mondjon helyette... de annak csak sértö jelentése van. Ez viszont nagyon nem olyan...