Amúgy PRIDE, azaz büszkeség nem kérkedés, csupán öntudatos emberként magunk felvállalása!

Igen? És szerinted jó az, hogy elsösorban az jelenti valakinek az önmagát, hogy milyenek az intim dolgai? Ez persze nem szexualitásfüggö, hetero emberben ugyanúgy taszító, ha másról se tud beszélni, minthogy kivel hányszor, meddig, milyen mélyen jött össze. (és NEM a szexre gondolok kizárólagosan) Nem úgy kell hozzáállni a dolgokhoz, hogy én X.Y. homoszexuális vagyok. De ha te odamész, mint X.Y., aki pl. ugyanúgy szeret operába járni, érdeklik a buszok, ellenzi a háborút, szereti a barna sört, kézilabdázik, és szereti azokat a filmeket, amikben Joe Pesci játszik, mint ahogy ilyen tulajdonságokkal sok embertársa rendelkezhet, akkor sokkal könnyebben találhat rendes közösséget, ahol megtalálhatja önmagát, és ahol utána késöbb nem fogják csesztetni azért, mert homokos. Illetve lépjen ki az illetö e mikrovilágából, és ha a társadalomban is megleli a helyét, helytálló lehet a jereváni rádióhoz feltett kérdés is, hogy:

- Igaz, hogy X.Y. híres ember homokos volt?
- Igen, de nem ezért szerettük!

Ja, és nem kell ennyire pofonmágnesnek sem lenni. Én is szeretek sok mindent, ami miatt az embertársaim nem mindig értenek meg, de igyekszek nekik megmutatni, hogy ennek ellenére vannak bennünk közös dolgok. (A másik itt nem müködik, hogy megmutatni, hogy amit szeretek, az is szép és vannak benne értékek - hiszen itt emberek iránti emberi érzésekröl van szó, tehát a dupla humánfaktor ezt nem teszi lehetövé.)

Szóval ezt mondom mindig, hogy a kisebbségeknek nem úgy kéne reagálni az elöitéletekre, ahogy teszik, hanem hogy megmutatják, hogy ök se mások, anélkül, hogy önmagukból fel kéne valamennyit adni.

A jogtiprásról meg: ennyi erövel sokan slambucmanért kiálthatnak, akiket kifiguráznak, csúfolnak. Ez általános emberi negatívum, ezellen nehéz mit tenni... de ha más utakra lép az ember, akkor nincs nagy baj, és addig se, amíg csak ennyiben nyilvánul meg a dolog. (Tehát amíg nem tagadnak meg töled valamit, csak azért, mert "olyan" vagy.)