Kedves Laci,
nyilván nem esett le, mert még mindig ateista vagyok. Viszont már sokkal jobban értem, hogy a hívôk (Cserfa itt így most mondhatom?) hogy gondolkoznak a dologról, tehát valamit már nyertem a beszélgetésbôl.
Ha Te (Ti) is meg akarjátok érteni, hogy az ateisták miért nem hisznek, és miért nem is fognak azután sem, hogy a válaszaitokat elolvassák, akkor megpróbálom elmondani. (legalábbis az én véleményemet, remélem vki majd kiegészíti, mert én biztos hogy nem tudom egyedül tökéletesen elmagyarázni)

"A hitet nem magadban kell keresni, hanem neked kell hinned. Hinni egy aktív cselekvés. Fogod magad és elhiszed..."
Na nekem ehhez is, mint az életben bármi máshoz, kellene egy miért. Mert ha miért nincs, akkor én elvileg bármit csinálhatok, elfogadhatok, stb. Pl.:
A hitet a házassághoz tudnám hasonlítani. Ez két nagyon fontos és meghatározó dolog az életünkben. Amikor férjhez mentem, elôtte is kerestem a miértet, és csak azután mondtam ki az igent, mert ha nem így lett volna, akkor bárkit elvehettem volna férjül. Tehát nem úgy történt, hogy azt mondtam: "Most fogom magam és férjhez megyek, aztán majd meglátjuk."
"Az pedig, hoyg előbb legyél meggyőződve, és aztán higgy, ez fogalmi zavar, mert a kettő ugyanaz. Tehát hit=belső meggyőződés"
Hát nálam azért a hit az elôbb jönne, ha lenne. De nincs. Nemcsak Istenben, hanem semmiben se. Valószínűleg ez a fô különbség kettônk között. Vagy tudok, vagy nem tudok. Hinni nem szoktam. A hit nem egyenlô a tudással. A tudás az tény, a hit pedig feltevés. Nekem az életben tények kellenek, nem elég a feltevés.
"Egyébként a hitért nem kell megdolgozni"
"Aki kér, az mind kap: kérd őt, hogy jelentse ki magát neked."
"ne engedd, hogy egy-két próbálkozás után lemondj a dologról. Addig ostromold őt, amíg ki nem jelenti neked magát."
Na itten van az ellentmondás. Az ostromlás is munka. Én pont azt mondom, hogy én nem dolgozom, ostromlok vagy keresek és nem csinálok egyáltalán semmit Istenért, egyszerűen azért, mert szerintem Isten nem létezik. Tehát ez abszurd, hogy azt tanácsoljátok, hogy egy ateista keresse vagy ostromolja Istent, ugyanis ez lehetetlen, mivel ôszerinte Isten nincs. Szóval ezt a problémát kéretik megoldani.
"Nem tudom neked bebizonyítani, csak hittel lehet elfogadni."
Hát akkor sajnálom, mert mondtam már hogy nem hiszek el semmit, amire nincs bizonyíték. Tehát itt megint gondban vagyunk.
"A hit pedig nem az elmében keletkezik, hanem a szivben. És a szived nagyobb az elmédnél."
Ez nem olyan biztos. Még az is lehet hogy fordítva van. Sôt még az is lehet, hogy a szív és az elme nem utazik egy vágányon (ez akár lehet biztos is). Míg a szeretethez a szívemre van szükség, a tudáshoz az elmémre.
Mivel a bibliai állításokat tényként kezeli az, aki hisz benne, tehát tudásként, és nem feltételezésként, ez az elme dolga lenne. Tehát nekem az elmémmel kellene felfogni ezt, nem a szívemmel.
Itt megint visszajutunk oda, ahonnan indultunk. Ahhoz, hogy én az eszemmel elfogadjak valamit, bizonyiték kell.

Hun van a bizonyiték?
(Unjátok má' mi, hogy mindig ezt kérdezzük?)
kenyai