Ronnie-ról külön egy fejezet:

(Ajánlom Justice Dr.-nak!)

Az első snooker mérkőzést 10 évvel ezelőtt láttam, pont 18 éves voltam akkor, Doherty és Ebdon játszott, Ebdonnak szurkoltam és ő is nyert. Akkor hallottam először a férjemtől O’Sullivan-ről. Én vagyok az a Ronnie-kedvelő aki mindig azt hiszi, hogy egyedül csak ő nyerhet, még teljesen reménytelen helyzetben is, és bár tisztában vagyok Hendry eredményeivel, mégis úgy gondolom hogy Ronnie O’Sullivan a legjobb snooker játékos.

A szerdai napot nagyon vártam, és nagyon el voltam keseredve, hogy mindenkivel találkoztam, csak pont ő nem volt képes besétálni az ajtón. Az első mérkőzésén (amelyiken a terítő a fején volt) egy világ omlott össze bennem. Nem tudom hogy ti hogy értékeltétek az eseményeket, de az ott először vicces volt, aztán kínos majd borzasztó idegesítő és tiszteletlen a játékostársával a közönségével szemben. Azt gondoltam, hogy az egyszerűen nem lehet, hogy egy ilyen nagyképű, utálatosan viselkedő hülyének szurkoltam eddig (bocs Ronnie :-)! )

Szerencsére másnap és az azután következő napokban jóvátett mindent, mert bár senkivel nem állt le beszélni, senki mellé nem állt oda egy fotóra, senkivel nem fogott kezet, az aláírásokat - ha egyáltalán hajlandó volt adni - azt is csak úgy odakaparta a papírra, és általában szólt a biztonságiaknak, hogy senkit se engedjenek közel hozzá. Nekünk mégis megadta mindezeket.

Épp arra vártunk, hogy beengedjenek minket a terembe mikor megpillantottam Ronnie-t ahogy jön  a folyosón igyekszik a gyakorlóterembe, gyorsan odamentem, megkértem, hogy álljon meg egy fotó erejéig, mondott valamit, hogy ő tulajdonképpen siet és megy gyakorolni. És akkor onnantól kezdve már nem is emlékszem mit mondtam, valami olyasmit, hogy mi Magyarországról jöttünk, azért hogy vele találkozhassunk,  azt hiszem, mondtam valamit magyarul is :-), de megállt, letette a nagy csomagokat a kezéből, és jöhetett a közös fotó, aztán már nem is siette annyira - a férjem is melléállt egy fotóra. 20 perc múlva ő állt asztalhoz Hamilton ellen, és képzeljétek megkeresett minket !!! a szemével a közönség soraiban és onnantól kezdve rengetegszer kinézett ránk minden egyes mérkőzésén, rontott lökések után bocsánatkérő !!! mosollyal az arcán. A köv. győzelme után a biztonsági őr senkit nem engedett oda mellé amíg pakolta össze  a dákóját, de mikor elmentem mellette rámnézett és kezet fogott velem. A döntő végén fényképeztünk, a férjem bement a játéktérre a fotósok közé és Ronnie odafordult felé és csak neki felmutatta a trófeát. Úgyhogy ő is elkényeztetett bennünket. És azzal hogy megnyerte ezt az eseményt megkoronázta az ottlétünket is. Ráadásul lökött egy 146-ot is. Ezek után már biztos, hogy örökös Ronnie szurkoló leszek.

Mindenkinek ajánlom hogy menjen el egy ilyen eseményre, mert döbbenetes élményekben lesz része. Soha nem fogom elfelejteni azt amikor először beléptünk a nézőtérre leültünk az első sorba és elkezdtek jönni  a tévéből is mert arcok. Teljesen más így nézni a játékot, más a hangulat, hihetetlen élmény. Köszönöm hogy végre elmondhattam…