Gonda László Creative Commons License 2005.01.21 0 0 113
Iliescu a szégyenlista élén
Utcai megmozdulásokat terveznek a forradalmárok
2005. január 21. 10:58

MNO
Szégyenlistát állítottak össze a temesvári, bukaresti, constantai és kolozsvári forradalmárok szervezetei azokról, akik tevékenyen részt vettek az 1989-es forradalom elfojtására szervezett akciókban, és most aktív résztvevői a romániai politikai és közéletnek.

A feketelista élén szerepel Ion Iliescu volt államfő, akit a Ceausescuék menekülése után meggyilkolt, mintegy ezer ártatlan áldozat haláláért teszik felelőssé. Hasonló megfontolásból került fel a lajstromra Petre Roman, a rendszerváltás utáni első kormányfő – írja a Magyar Hírlap.

Ion Iliescu a legnagyobb romániai politikai tömörülés, a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségére készül, Petre Roman maga is pártelnök, és tavaly ősszel indult az államfőválasztáson.
A forradalmárok által kifogásolt tisztségviselők sorában találkozhatunk Traian Basescu új államfő egyik tanácsosával, Constantin Degeratu volt vezérkari főnök nevével is, aki a lista összeállítói szerint katonai terveket dolgozott ki a forradalom vérbe fojtására, a jelenlegi vezérkari főnök, Eugen Badalan pedig két páncélos alakulatot vezényelt a temesvári és az aradi tüntetők ellen.

A listán szereplő magas rangú tisztségviselők egyikét, Toma Zaharia belügyi államtitkárt és miniszterhelyettest, akit a bukaresti forradalmárok durva bántalmazásával vádoltak, csütörtökön elmozdították tisztségéből.

A forradalmárok valamennyi kifogásolt személy leváltását, továbbá felelősségre vonását követelik, ellenkező esetben utcai megmozdulásokat kezdeményeznek. (Magyar Hírlap)