Vik 23!

Ennyi idő kellett a civilizációnak, hogy elrontson egy embert. Azért ennyi idősen még nem tudják igazán elküldeni az édesanyjukat... Mesélek valamit:

Én össze voltam zárva egy kisfiúval, alig 2 éves lehetett. Állandóan az autóit tologatta. Kint esett az eső. Édesanyja épp az apját látogatta a kórházban, mert karambolozott. A dolog nagyon gyorsan zajlott le. Csak bevágtam egy kis almát, meg egyszerű csipketeát egy üvegbe, meg két-három szelet Napkenyeret, valamennyi zöldséggel. nem tudtam, mennyi ideig leszünk távol Ez a kis kölyök talán egyszer látott előtte. Az anyja nem hozott kaját, teljesen el volt varázsolva. 4 teljes órát voltunk együtt. Ugyebár az nem 3 év... Mondja a gyerek: Éhes vagyok! ok.- mondom -  itt egy kis alma... Nem. - volt a lakonikus válasz. - ok. mondom én. Akkor nem eszel. - Furcsán nézett, ez neki teljesen szokatlan volt. Telt az idő: Szomjas vagyok! Ok. - mondtam - Igyál ebből a teából! - Klutty-klutty - A válasz. Autótologatás brűzöléssel kiszínezve. Mondom én fél óra múlva: Nem kérsz egy kis almát? - Nem. - Volt a válasz - ok. - Mondom én. - Idő múlik. - Adjál almát! - Mondja ő. - Ok. - mondom én. Erre fogom a kést és egy szeletet odaadok neki.. Szépen mesélek neki, hogy milyen finom az alma és, hogy ez a fán mosolyog, míg le nem szedjük. Lassanként elkezd figyelni az atókázás mellett... Jön a következő szelet, aztán még, még. Kb 2 almát eszegetett meg. Múlik az idő...1 óra múlva: Éhes vagyok.  - mondja ő - Kérsz barnakenyeret uborkával? (Kicsit megolajoztam neki) Bzzz - mondja ő.- Egy falat. - Mondom én. - Nyamm nyam, így ő. - Egy fél szeletet, felváltva uborkával megnyammogott. 2 óra múlva jött az anyuka és a gyerekkel azóta is jó barátságban vagyunk. Már közel 14 éves...

Nem tudom, mennyire emlékszik abból a találkozásból, de nekem nagy élmény volt. Mindig szerettem a természetes kommunikációt gyerekekkel. Sajnos a mai gyerekek az orruknál fogva vezetik a szüleiket. A szülők meg ugyanúgy nem értenek hozzájuk, mint saját magukhoz.