Hajlítás

var url='http://www.zoohoo.hu/index.php?q=Hajlítás&ref=182' UjAblak = window.open(url,'zoohooWindow','resizable=1,scrollbars=1,menubar=1,toolbar=1,location=1,width=600,height=550'); window.focus();

A faiparban hat évtized óta külön foglalkozás. Hajlított fából az ismeretes Thonet-féle bútort, kocsi- és hajóalkotórészeket készítenek. A fahajlítás lényege abban áll, hogy gőzölés v. pedig vízben való főzés útján a rideg fát hajlékonnyá teszik, aztán iziben, mielőtt még kihülne, külső felületén vaslemezt erősítenek föl, mely a fa külső szálának megnyúlását megakadályozza és ezzel együtt megfelelő fa- v. vasmintára ráhajtják. Fontos a fa-H. -nál, hogy a külső rétegek épenséggel nem, vagy csak igen kevéssé nyúljanak. Tapasztalták t. i. erre vonatkozó kísérleteknél, hogy a legtöbb nyúló rostszál szakad, míg azok, melyek hajlításnál összenyomódnak v. csak keveset nyúlnak, nem szakadnak. Különös tulajdonsága a gőzölt és meleg állapotban hajlított fának, hogy száradás után is megtartja a H. -nál neki kölcsönzött alakot még akkor is, ha mérsékelten megnedvesítik. Ipari célokra való H. -ra legjobb faanyagnak a bükkfa bizonyult, mely Európában aránylag nagy mennyiségben fordul elő és így még olcsó áron be is szerezhető. Kevésbbé alkalmas H. -ra különböző körülmények folytán a kőris-, nyir-, dió- és tölgyfa. A bükkfát döntés után lehetőleg azonnal a gyárba hozzák, fölvágják rácsfűrészgépen kellő vastagságú pallókra, körfűrészen pedig a pallókat négyzetes keresztmetszetű lécekre. A nyert léceket aztán rendeltetésük szerint vagy kellően alakítják (forgási testekké) vagy pedig négyzetes, kivételesen vékonyabb lemez alakjában meghagyják. A léceknek forgási testté való alakítására a hengerpálca-gyalu és a másoló esztergák szolgálnak. Alakítás után a fát gőzölik (l. Fagőzölés). Kellő gőzölés után a fát egyesével, de legfeljebb hármasával a gőzölőből kiveszik és mielőtt teljesen kihült volna hajlítják. A H. a kisebb keresztmetszetű sík- és az összes térbeli görbéket alkotó munkadaraboknál szabad kézzel történik az ú. n. hajlítótőkén, melyre a mintát egyszerűen ékkötéssel kényelmes helyzetben fölerősítik. Oly síkbeli görbéknél, melyeknél keresztmetszetük nagysága folytán a kézzelhajlítás nehezen menne, a munkadarabot hajlító gépeken alakítják. A hajlításnál arra kell ügyelni, hogy a farostok a test domború részein meg ne nyúljanak; a test külső felületén alkalmazott vaslemezt tehát H. előtt úgy kell hozzákötni, hogy hajlítás közben ne engedjen. A munkadarabot hajlítás közben is, annak befejezése után végeit is, külön szorítókkal hellyel-közzel vaslemezestül együtt a mintához kell megerősíteni. A minta öntöttvasból készül és régebben a fa befogadására keresztmetszetének megfelelően volt alakítva, újabban azonban # alakú keresztmetszetű (l. az 1., 2. és 3. ábrát). H. után a munkadarabot mintástól egytt ajól szellőzött és 50-60° C. -ra fölmelegített szárítóba teszik 48 órára. Innen kihozva, leszerelik a mintát, szükség esetén összekapcsolják a munkadarab végeit újból és egy 30° C. meleg második szárítóban véglegesen kiszárítják 1-3 nap alatt. Most már a szükséges illesztésekre és kötésekre, majd pedig a felület finomítására, ráspolyozására, reszelésére, csiszolására, megfestésére és végre kifényesítésére kerül a sor. Miután ezek a műveletek is megvannak, az egyes alkotórészeket hol csapolással, hol srófokkal kész butorrá összeillesztik. A kikészítő műveleteknél használt készülékek és gépszerkezetek száma rendkívüli nagy. Ami ennek az iparágnak történetét illeti megemlítjük, hogy a fának tűz fölötti hajlítása már régtől fogva ismert művelet. Fink Menyhért volt tudomásunk szerint az első, aki 1810 körül osztrák szabadalmat nyert kocsikeréktalpaknak egy darabból való hajlítására; a mult század 20-as és 30-as éveiben az angol Sargent Izsák és néhány francia vett szabadalmat hajlító gépekre. Ezektől egészen függetlenül foglalkozott a fa hajlításának eszméjével Thonet Vilmos, boppardi asztalosmester a mult század 30-as éveiben, Metternich kancellártól Bécsbe hiva, Thonet számos küzdelmes év kísérletezései után végre az 50-es évek elején kitalálta azt az eljárást, melyet e cikk elején a hajlítás lényege gyanánt fölemlítettünk. Thonet találmánya tulajdonkép nem a vassin használatában áll, mert ezt már előtte is ismerték, hanem abban, hogy ennek a vassinnek végeit hajlítás előtt a munkadarabboz helytállóan megerősítette, úgy, hogy a fának külső szálai meg nem nyúlhattak. V. ö. Exner, Das Biegen des Holzes.

Forrás:

   Révai lexikon