Dörmögő Dömötör (az n-dik verzióig bezárólag) és a többi kiscserkész, akik egyetértenek vele és rendet akarnak rakni közös íróasztalunkon!

Önkéntesrendőri hajlamaitokat sűrgősen pakoljátok fel egy rakétára és lőjétek ki az űr feneketlen mélységeibe! A világ egyetlen létező és uralkodó állapota a káosz, legfeljebb egyes agyak ebbe különböző szinten rendet akarnak látni és láttatni. De aztán jönnek más agyak és a káoszba más rendet látnak. Olyan ez, akár a tintapacás teszt, mindenki azt képzel bele, amit akar.

A törzsasztal nem egy virtuális magánlakás, hanem a virtuális flaszter. Mindenki azt mond, amit akar, annyi témát vet fel, ahányat akar, és annyiszor, ahányszor akarja. Hiszen az egész élményét az aktualitás jelenti. Egyáltalán nem számít, hogy a kérdést valakik már hetekkel ezelőtt kivesézték. Kit érdekel már a tegnapi újság és a tegnapi barát(nő)? Kioktatásotok, ha átmegyek fennköltbe, úgy hangzik, mintha azt mondanátok, nem érdemes többé verseket írni a szerelemről, mivel már egy csomó költő kitárgyalta ezt az érzést. Pedig muszáj, újra át kell élni minden napot. Carpe di em.

Ha nagyon zavar benneteket valakinek a hozzászólása, nem kell róla tudomást venni. Nyugodtan elmehettek mellette, mint az utcán, hadd vergődjön az illető magában. Legfeljebb egy virtuális vállrándítással megállapítjátok magatokban, hogy nem volt úriember, -hölgy, -kisasszony (tetszés szerint). De hadd jöjjenek a holnap szelei, hadd fortyogjanak az új indulatok és a régi rigolyák együtt. Így a témakörök sem dagadnak végtelen méretűre, az életképtelen felvetések is kihalnak, és a fantáziátlanságot is kiírtjuk.

Még egy gondolat: Van, amit ha egy ember csinál humoros, ha kettő mulatságos, ha öt, nevetséges, ha tíz, akkor pedig egyenesen röhejes. Így ragadjon rátok egymás stílusa.

Peace out!