Valljak színt a magyarságomról ?
Előtted , neked ?
Miért, ki vagy te ?
Már azzal hogy megkérdőjelezed , be is soroltál a neked tetsző kasztba.
Legyen meg neked az örömöd !
Nekem elég kevés is elég .
Az " anyja neve " rovat alapján anyai ági felmenőm közül valaki Árpád után húzta a rézágyút Vereckénél.
A szívemet akkor díszítettem az év egy napján kokárdával amikor ez még az összetartozást, és büszke kiállást jelentette.
Nem a rádióból tudtam meg, hogy a házam-kertem nem magyarlakta terület, csak azért mert a kiharcolt demokráciában mer más véleményem lenni, mint a szomszédomnak.
Akinél folyton lobog az Árpád-sávos zászló, más újságot olvas, másért lelkesedik.
De akinek, ha éjszaka átzörög, hogy Hunor nevű fia beteg, azonnal segítek .
Akivel jókat biliárdozunk, lekesedünk ugyanazért a focicsapatért, örülünk bármilyen MAGYAR sportsikernek.
Nem kérdőjelezzük meg egymást. Tiszteljük !
Te pedig azzal hogy ezt teszed, felidézed azt a kort amiben valóban nem tolerálták a más véleményt. Amely korban egy életre megtanultam, hogy lássam a gonoszt , mára felismerjem bármilyen köntösbe bújik is. És ez nem az agymosás volt, hanem a rádöbbenés.
És ha rajtam - a szavazatomon- műlik, nem ül többé a nyakamra senki.
Úgyhogy ha látni akarsz valakit a Kádár népéből nézz nyugodtan a tükörbe.
Amúgy pedig hagyd az én magyarságtudatomat! Nem kirakatcucc, és nem is verseny.
És ha egyszer lehull a lepel, te is rájössz, és kibékülsz magaddal.
Üdvözöllek
fort lami