"Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál." (Fil. 2:3)

Amikor először olvastam ezt a részt, azt gondoltam, hogy itt már túlzásba esett Pál apostol a hasznos tanácsok leírása közben. Úgy éreztem, hogy akik az itt leírtakat célozzák meg, azok elérhetetlen célt tűztek ki maguk elé, és ez a rész csak képmutatással tölthető be...

Ma másképp látom. Földi világunkat olyannyira megfertőzte az önzés, hogy nem is vesszük észre azt a szomorú helyzetet, hogy szinte kivétel nélkül mindenhol olyan versengés alakul ki, amelyeknek a dicsőség megszerzése a legfőbb indítéka. Ennek pedig nem a mások felé irányuló szeretet az alapja, hanem önmagunk elferdült szeretete, ami az önzés... Aki nem törekszik arra, hogy a másik embert magánál többnek (értékesebbnek, fontosabbnak) lássa, abban sosem fog a tiszta szeretet gyökeret ereszteni.