I. SZÓKRATÉSZ: Ezután a mi filozófustermészetünket - olyan szempontból, hogy

nevelődött-e vagy sem - vesd össze a következő élménnyel. Képzelj el egy

föld alatti, barlangszerű szálláson - amelynek bejárata a fény felé tárul,

és olyan tág,

mint a barlang - embereket, gyerekségüktől fogva 1ábuknál és nyakuknál

megbéklyózva, hogy egy helyen kell ülniük, és csak előre nézhetnek; fejüket

a béklyóktól nem tekerhetik körbe: a hátuk mögül, föntről, lobogó tűz

világít; e tűz és a béklyó-zottak között fent út vezet, ennek hosszában

alacsony fal épült, mint amilyen a közönség és a bűvészek között lévő

ke-rítés, mikor az utóbbiak csodákat mutogatnak.

GLAUKÓN: Elképzeltem.

SZÓKRATÉSZ: Majd azt is, hogy a kis fal mentén mindenféle holmit hurcolnak

úgy, hogy a fal fölé magasuljanak: ember-szobrokat, állatok kő és fa

képmásait, és amint valószínű, a holmikat hurcolók egy része beszél, a másik

meg hallgat.

GLAUKÓN: Titokzatos képről, titokzatos rabokról szólasz!

SZÓKRATÉSZ. Ezek hozzánk hasonlók. Mit gondolsz, az ilyenek önmagukból és

egymásból látnak-e valami mást, mint az ámyakat, amelyeket a tűz a barlang

szemközti falára vetít ?

GLAUKÓN: Hogy is látnának mást, ha fejüket egy életen át mereven kell

tartaniuk ?

SZÓKRATÉSZ: És mit látnak a mögöttük tovahurcolt holmikból, nem ugyanezt ?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: És ha társalogni tudnának egymással, mit gondolsz, nem azt

neveznék valóságnak, amit látnak!

GLAUKÓN: Szükségképpen.

SZÓKRATÉS: És ha börtönük szemközti fala visszhangoznék, és a mogöttük járók

egyike megszólalna, mi mást hihetnének, mint hogy az elvonuló árny beszél ?

GLAUKÓN: Zeuszra! Mi mást ?

SZÓKRATÉSZ: Egyáltalán nem is sejthetik, hogy más is lehet igaz, mint ama

holmiknak összképe.

GLAUKÓN: Szükségképpen nem.

SZÓKRATÉSZ: Most azt képzeld el, milyen is lenne béklyóból oldoztatásuk és

oktalanságból gyógyulásuk, ha véletlenül ter-mészetes állapotba jutnának. Ha

valamelyiküket föloldoznák es kényszerítenék, hogy álljon föl, tekergesse a

nyakát, lép-kedjen, pillantson a fénybe, mindezt kínlódva tenné, és a nagy

sugárzástól képtelen volna észrevenni, aminek az árnyképét látta; mit

gondolsz, mit szólna, ha valaki azt mondaná neki: előbb csak üres

semmiségeket látott, most viszont sokkal helyesebben lát, mert közelebb

került a valósághoz, és igazibb lét felé fordult, és rámutatva az úton

járókra, kénysze-rítené őt, hogy feleljen a kérdésre: mi az ? Szerinted nem

volna zavarban, és nem azt hinné, hogy amit előbb látott, sokkal igazabb

valóság, mint amit most mutatnak neki ?

GLAUKÓN: Sokkal igazabbnak hinné.

SZÓKRATÉSZ: És ha valaki kényszerítené, hogy a fénybe pillantson, ugye

megfájdulna a szeme, és menekülve fordulna el afelé, amit látni képes, és

azt valósabbnak vélné a neki mutatot-taknál ?

GLAUKÓN: Igen.

II SZÓKRATÉSZ: És ha valaki erőnek erejével fölvonszolná a szirtes

meredélyen, és nem bocsátaná el, míg ki nem vezette a napvilágra, vajon nem

kínlódnék szegény, nem zsémbelődnék, hogy miért húzzák-nyúzzák, és mikor

kijutna a fényre, a nagy sugárzástól káprázó szeme látna-e valamit is abból,

amit igazi világnak tekintünk ?

GLAUKÓN: Nem. Rögtön nem.

SZÓKRATÉSZ: Gondolom, előbb hozzá kellene edződnie, hogy a fentieket

láthassa. Először csak az árnyképeket látná, aztán emberek és más dolgok

vízi tükörképét, később magukat a dolgokat; aztán már könnyebben

szemlélhetné a csillagokat és az eget, persze csak éjjel, amikor a csillag

és a Hold fényét pillantaná meg, mintha nappal nézné a Napot és annak

fényét.

GLAUKÓN: Miért ne!

SZÓKRATÉSZ: Gondolom, legvégül megláthatná, és szemlélhetné a Napot, de nem

a tükörképét a vízben, sem egyéb közeg-ben tükröződő mását, hanem önmagát a

Napot, eredeti he-lyén és mivoltában.

GLAUKÓN: Szükségképpen.

SZÓKRATÉSZ: Azután azt következtetné felőle, hogy ő teremti az évszakokat,

az éveket, ő kormányoz mindent a látható térben, és mindennek, amit látott,

valamiképp ő az oka.

GLAUKÓN: Világos, hogy amazok után erre kell rájönnie.

SZÓKRATÉSZ: És ha visszaidézi első szállását és ottani bölcsességét,

rabtársait, mit gondolsz, változása nyomán boldognak érzi-e magát, volt

társait meg nyomorultaknak?

GLAUKÓN: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: És ha közös barlangéletükben kitüntették és megdicsérték,

megajándékozták azt, aki a falon elfutó árnyakat a legélesebben megfigyelte,

és megjegyezte: melyek jönnek előbb, később, egyszerre - és ebből a

legügyesebben megjósolta, mi lesz, ki jön majd; mit gondolsz, szabad

emberünk még mindig a régi után sóvárog majd, és irigyli a barlangbéli

ki-tüntetetteket és nagyurakat, avagy inkább Homérosszal ért egyet, és

hevesen szól:

Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét, egy nyomorultét is,

s bármit inkább elszenvedne, mint hogy azok hitét higgye, és úgy éljen ?

GLAUKÓN: Azt hiszem, mindent inkább elszenvedne, csak ne éljen úgy!