Nem, azt ifjúságvédelmisnek tán fel is kéne jelenteni a tanárt hivatalból. Különben mulasztásos vétséget követ el. Az ifjúság elleni bűncselekmény súlyossága meg nem attól függ, hogy mit gondol erről egy érzéketlen tuskó, vagy egy csendet akaró igazagató. Ha a lánynak emiatt nem lesz öröme házaéletében, nőiességében, ha félelmei, lesznek, ha egy sor kellemetlen dologban lesz része, ha megrendül a bizalma neki és társainak a tanárokban, iskolában, igazságban, és igazságszolgálataásban, ez akkora kár, hogy ilyesmiért akár milliókat fizetnek Amerikában. Mi nem vagyunk szakemberek, hogy ezt eldönthessük, de én mégis, azt legalább elemi dolognak tartom, hogy a tanár mondjon le, mielőbb állítsák helyre a megrendült bizalmat, vagy maga a tanár megbánásával, vagy az igazgató a hatásos, gyors és biztonságot (a diákok biztonságát) sugárzó döntésével (elbocsátásról).

Ha esetleg a tanár nem akar menni, és elbocsátják, gondolom, valami sajnálat, együttérzés is ébred iránta, és így kevesebb az esélye, hogy meghurcolják. De a legjobb lenne, ha megbánást mutatna, amit kézzelfoghatóvá tenne saját lemondása.

Egyébként láthatóan a szülő is, a diák is beszél a dolgokról, azért is nem fogja annyiban hagyni. Gondolom, mesél, és mások felháborodnak, és fel is fognak háborodni, és mesélni is fognak, mert az ilyesmit nem lehet annyiban hagyni (én nem lányos szülő vagyok, de, hogy lányom, lányaim ilyesminek legyenek kitéve, hát összeszorulna a szívem!) Oly sok ifjúkorában sérült ember él, oly nagy kárt lehet okozni az emberben!

NMennyivel embeségesebb egy amúgyis nyugdíjas embernek nyugdíjba mennie, és nincs balhé, bizonykodás, meghurcolás, sztori, legendák, és az  iskola lejáratása! Már vadásznak a lapok sztorikra, már éhesek a hírre, színeznek, mert a színes jobban fogy. Szerintem mindenkinek jobb, ha a tanár lemond és bocsánatot kér, ha fel sem fogja, mit tett, ennyit akkor vele is meg lehetne értetni. Vagy ha nem, hát az igazgatóval.

CSerfa