Kacsa volt a Fradi eladása az íreknek
Index
2004. december 1., szerda 20:30
Az origo.hu információit, miszerint ír befektető érkezik a Ferencvároshoz, határozottan cáfolta a klub elnöke, Furulyás János a Basel elleni UEFA-Kupa mérkőzés előtt. A T-Mobile-lal ugyanakkor újabb szerződést kötöttek.
Délután adta hírül az origo.hu, hogy a Ferencváros vezérkarának sikerült megállapodni egy ír befektető csoporttal, amelyik másfélmilliárd forintot áldoz a klubra. A lap leírta a jövőbeni terveket, a stadion elforgatását, és harmincezer fősre bővítését.
A Basel elleni találkozó előtt azonban kiderült: a hír kacsa volt. "Legalább harmincan hívtak fel a híresztelésekkel kapcsolatosan, és nagy meglepetéssel hallgattam az újságírókat. A leghatározottabban cáfolom, hogy eladtuk a Ferencvárost" - jelentette ki a klub elnöke, Furulyás János.
Az elnök hozzátette, kétségtelen, hogy tárgyalásokat folytattak az írekkel, de a Ferencváros nem adhatja el, ami nem az övé, célzott arra, hogy a stadion állami tulajdonban van, így az állammal is feltétlenül egyeztetni kell. "Tőlünk senki nem mondhatott olyat, hogy eladtuk az egyesületet" - állította.
Furulyás megerősítette, hogy nyílt pályázati kiírás lesz a befektetőjelölteknek, de ez hónapokat vesz igénybe.
A gárdát eddig támogató főszponzorral a T-Mobile-lal ugyanakkor meghosszabbította szerződését a Ferencváros. Az új megállapodás 2007-ig szól.