Kedves lsr!

 

 

„Arról gondolkodtam, hogy most engem akarsz megérteni, vagy az Istent”

 

Rád voltam kíváncsi, mert az én válaszom Istenre megvan.

 

Én sokáig materialista voltam. Az én hitem konkrétan nem megfogható, el sem magyarázható.  Mára érzem, hogy több kell legyünk, mint X kg hús, és bonyolult biokémiai, agyi folyamatok.  Számomra Isten nem a Biblia szerinti. Nem személy, hanem energia. Fizikai szemmel láthatatlan. Belső érzékelésünkkel foghatjuk fel. Isten visszatükrözi önmagát az élet minden formájában. Maga a teremtő és a teremtett, a Világmindenség, mely minden atomban ott van. Nem rajtunk kivülálló, hanem bennünk lakozó. A világon minden egyenrangú, mert a világ egység. Mi választjuk csak szét részekre a tudatunkkal, térre és időre, tárgyakra és élőlényekre, jóra és rosszra. És ez az érzékeinkkel káoszt észleltet, mert különvalónak hisszük magunkat. Meditáláskor átélem a világ egységét.

A haláltól való félelem sem annyira erős, ha az ember hisz abban, hogy fizikai halálunk nem jelenti létezésünk végét. Lelkünk az igazi valónk. Az a részünk, amely egylényegű Istennel!
Én nem is szeretem magamra azt mondani, hogy istenhívő vagyok, mert Isten alatt szerintem a legtöbben személyt értenének. Számomra inkább egy megfoghatatlan, elmagyarázhatatlan, titokzatos energia, ami ott van a különböző dimenziókban, amit szemünk nem lát és a mai eszünk nem fog fel. A mindenség megértéséhez nem elég az öt érzékszervünk. Az egészhez képest az „én így látom” igazsága csak töredékes lehet. Ezért is van ennyiféle elképzelés a létről, Istenről.

 Olyan ez, mintha egy veleszületett vaknak próbálnád elmagyarázni, milyen a piros. Ezt én úgy hívom: a végső titok. Van az élővilág mögött egy intelligens tervező. De lehet, hogy úgy tervezett minket, hogy a végső titkot sosem tudhatjuk meg.

 

De hát ezek megint csak szavak voltak. Nem tudom vele visszaadni, amit gondolok. Meg aztán nem is olyan letisztult ez nekem. Egy pici bizonytalanság mindig is marad, bármit is gondolok, érzek.

 

Üdv. Éva