cloaked Creative Commons License 2004.11.22 0 0 460

Szia, Fürösztölő..

 

A "mindenható" fogalma szerintem elég egyértelmű, abban az esetben pedig, ha az általa teremtett rendszerre vonatkoztatjuk, szerintem félreérthetetlenné válik. Ha úgy véljük, nem tartotta meg magának az átlátás lehetőségét (pedig igazán úgy teremthette meg szerintem, ahogy akarta) az közelít a deizmushoz... amit a Biblia sok történése már létezésével is tagad.

Nem feltétlenül az ember számára teremtett időt. Az embernek talán a saját korlátja ez.. ahogy a gyereknek felteszik a pótkereket a biciklire.. nehezebb vezetni de így legalább tudja vezetni... az ember tudata a testével szorosan összefonódik. Nem tud kilépni ebből. Márpedig a test fizikai, ezért annak minden változása maga az idő. Nem tart ott, hogy test nélkül élhessen, bár ez nem feltétlenül szükséges. De nem folyok bele, nem foglalkozok ilyen értelemben idővel.. azt valahogy a lényeg mellőzésének érzem. Egyelőre.

 

A papírlapot az írással az emberi lélekre értettem... nem hinném, hogy van az a hatalom ami egy lelket csak úgy megteremthet tapasztaltnak.

 

"Sok idő kell neki minden érték eléréséhez..."

Ezt rosszul fogalmaztam.. úgy értettem, minden egyes érték eléréséhez sok idő kell neki...

 

>>"tartogatja magának a szeretetet meg a mindneséget mi?:) és mégis mit csináljon vele?;"

 

- Ez magyarázat? Feléred "Isten Gondolatait" mint S.W Hawking?<<

 

Azt hiszem a Bibliában is pont elégszer kimondta, mit ajánl az embernek... és önzőség vádja volna, ha azt mondanánk meg akarja tartani magának, nem gonodlod? Márpedig ennek sokszor állította ott mind ő, mind Jézus, mind mások az ellenkezőjét amellett, hogy sok tette is mutatta. Lehet azon vitatkozni, hogy talán nem is azért tette. De ott tartottunk hogy Bibilia, és aszerint nem önző..

Elképzelhetetlenül problémás faj ez itt de attól néha hajlamos a jóra (ami nem könnyű) és ha épp paranormális időket élünk még némi javulást is képes felmutatni a hatására.. másrészt mint mondtam, magamon is tapasztaltam amit leírtam... szinte halottam a fejem fölött nevetni mikor előre érezhetően rossz döntést hoztam... a nagyobb dolgokat elég volt egyszer elrontanom ahhoz hogy megjegyezzem, és láss csodát ezért a nagyobb dolgokból soha, egyszer sem lett semmi bajom... Fölösleges lett volna. Tudtam mi történt, elfogadtam hogy rossz volt amit tettem és nem feledkeztem meg róla. Másoknál sokszor nem fölösleges. Összetörik/akármi magukat harnadszorra és ugyanúgy csinálják negyedszerre is. Most képzeld el, mikor talnulnának belőle ha még a következményektől is megmentené őket?

 

>>"De ez már nem a mi dolgunk:)"

Szerintem meg igen:)<<

 

Lehet. Olyan időket élek mikor nem vagyok képes egy ennyire.... gyenge, ostoba, és mellé ennyire önhitt népséggel foglalkozni mert gátolna mindenféle fejlődésben.. majd egyszer talán "visszatérek" hozzájuk.. talán.

Előzmény: Fürösztölő (455)