[A topicnyitó bevezető szövegéhez kapcsolódva:]

 

 

Napok óta émelygek, feszült vagyok, ingerült és szomorú - nagyon rosszul érzem magam.

 

Mint akit felcsináltak. Merthogy pontosan ez a helyzet.

 

Nem a hites uram... hanem egy korábbi, aki évekkel ezelőtt megtehette volna, de akkor esze ágában sem volt. Most meg... eh, zavaros az egész.

 

És nem tudok örülni. Pedig hogy' imádtam a gyerekeket! Mennyire örömmel teherbe estem volna mondjuk még három évvel ezelőtt is, ha az akkori uram, a Régi azt mondja: "nézd, erre kell félretennünk, majd megoldjuk az építkezést is, a közlekedést is, a mama nyugdíjpótlékát is... nem baj, ha ikrek lesznek, majd belehúzok - itt van, kiszámoltam előre mindent. És számíthatsz rám." - De semmi ilyet nem mondott, csak váltogatta az álláspontját mint a szélkakas és mérhetetlenül sokra tartotta magát, a többieket meg lenézte - ezért is váltunk el 2002 tavaszán.

 

De most itt állok és növekszik bennem aki tőle (?) van, akit nem akartam és bármit határozok, rossz lesz. Mert lehetetlen jól dönteni.

 

Ha igennel szavazok, ha megszülöm: mi lesz? Az a bitang régi uram persze most csak röhög a markába, merthogy őneki könnyű, csak az élvezet volt vele - felcsinált, de eltartani a mostani férjemnek kell majd. Persze, a Régi teleszájjal mondja, hogy "a gyerek Isten áldása", nem lesz semmi baj, meg nem baj, ha ikrek lesznek - hát neki nem is baj. A kibicnek semmi sem drága! Drukkol, hogy csak legyenek hármasikrek! (Örülne, ha a mostani férjem belerokkanna). Aztán kihasználja majd, hogy befolyást szerezzen - majd láthatást kér, meg feljelent, hogy nem jól neveljük, a gyámügytől a rendőrségig mindenkit ránkhoz, csakhogy hatalomhoz jusson. Meg képes a gyereket ellenünk nevelni. Aztán elperli a lakást, beköltöznek a rokonai... ezt nem akarom. Gyerek?! Mástól igen, máskor igen, de így...

 

Ha nemmel szavazok és nem szülöm meg: megszakad a szívem a babáért. Azért, aki belőle egy jobb időben lehetett volna. Végülis az én vérem, és most csak a körülmények miatt kell elvetetnem? Duruzsolnak persze a fülembe a Régi rokonai és ismerősei: "tartsd meg, nem tagadhatod meg, ha igazi asszony, igazi nő vagy" - pedig tudom, hogy ez csak manipuláció, érzelmi zsarolás... csak az kell, hogy betegyék a lábukat az ajtórésbe... Ettől lesz valaki igazi nő? nevetséges. És az egyik pimasz rokon írt egy képeslapot: "Életedben először dönts jól". Hát mit képzel ez a "Kolozsvári" nevű - ha ugyan nem a régi uram volt, mert a stílus nagyon hasonlít az övére... Ő is mindig azt mondta, de főleg a haverjai, az a kövér, meg a bajszos, meg a kúposfejű, hogy aki velük van, csak az a rendes ember, a többiek - akik elítélik a viselkedésüket és a mostani férjem tetszik nekik - azok csak megtévesztett emberek...

 

Talán az lenne az legjobb, ha nem is kellene döntenem. Ha nem lenne sem igen, se nem. Ha megoldódna ez a dolog, érvénytelen lenne ez az egész, mint egy rosszul sikerült szavazás... félek. Nem a bennem végbemenő változásoktól, hanem az azt körülvevő egész mocskos érzelmi katyvasztól. Mert tudom, hogy csak eszköz vagyok.

 

Félek és utálkozom. Nem mondom azt, hogy 'jaj, de jó, terhes vagyok'; nem vagyok áldott állapotban sem; mert azt sem tudom, hogyan is történt. Felcsináltak. Aludtam? ittam, vagy elkábítottak? vagy az a buli? Mindegy. De nem akartam, nem akarom! - a régi férjem és a kurva rokonsága meg kaján örömmel figyeli a vergődésemet.

 

Jaj, jön, egyre közeleg a számomra a sorsdöntő nap. Mit tegyek? Igen vagy nem? Megszüljem vagy vetessem el? Bármelyiket is választom, megszenvedem - mindkettő rémes.

 

 

Arra gondolok, az ország is így érezheti magát. Mint akit felcsináltak, és most döntéskényszerben van. És nincs jó megoldás.