Rimbaud
A szomjúság komédiája
4. A kódis álom

Ha rám alkony ragyog,
én iddogálva békén
egy vén városka mélyén,
jókedvvel meghalok,
mert türelmes vagyok.

Majd ha kínom kiégett,
s tán aranyhoz jutok:
válasszam Északot,
vagy a szőlő-vidéket?
Álmomért szégyen éget,

mert hasztalan egészen;
ha visszaváltozom
és újra utazom:
a zöld vendéglő, érzem,
sosem tárul ki nékem.

5. Konklúzió

A mezőn lengő-remegő galambok;
a vad, mely vágtat és az éjbe lát;
a vízi állatok; az igás barmok;
meg a lepkék is: csupa szomjuság.

Szétmállni, hová a felhő, gazdátlan...
Az örök-üde volna pártfogóm,
így mulnék el a nedves ibolyákban;
hajnalaiktól súlyos a vadon.
Weöres Sándor fordítása
* * *
De azért persze Babitsot is szeretem>:-))