Baudelaire: Az ellenség

Ifjúságom sötét, fekete zivatar volt;
csak néha láttam egy kivillant sugarat.
A villám és a szél ellene tépve harcolt,
hogy kertemben piros gyümölcs kevés maradt.

S elértem végre így a Gondolatnak őszét;
most kéne fogni ásót és gerebent,
s amit gödrösre túrt s úgy hányt a zord eső szét,
mint sír-vájt temetőt: ágyakká töltenem.

S ki tudja, misztikus erőit hátha majdan
ép e vad part gyanánt vízmosta, roncs talajban
leli csodálatos álmom: az új virág?-

Óh, kín! óh fájdalom! - Létünk az óra őrli
s a sötét ellenség, amely a szívünkbe rág,
vérünkből szí erőt, élni és nagyranőni.

Babits Mihály

***
Azért is hoztam még egy Babits-fordítást!:-))
Én a rima - nem átvitt értelmű:-) - hanem egyszerű alapjelentésére gondolok a versben. Hogy Babits mire gondolt, azt már sajnos nem tudjuk meg.