Rimbaud
Könny

Madaraktól, nyájaktól, falusiaktól messze,
ott ittam, valami pusztában, térdre esve
a mogyoró-cserjék gyöngéd vesszei közt,
a délutáni zöld s langyos ködökbe veszve.

Mit is ihattam én ez ifjú Oise-ból
- virágtalan gyep, morc ég, nagy szilfák, szótlanok.
Mit ihattam a kontyvirág-kulacsból?
Unott arany-nedűt, amelytől izzadok.

Útszéli fogadó hitvány cégére voltam.
Estig kavarta később a vihar az eget.
Szálfák, tavak, setét táj egy-gomolyban,
kék éjben pélyaudvar egy oszlopsor megett.

A pagonyok vize eltűnt a szűz homokban.
Az égből szórt a szél a tócsákra jeget...
S mint aki aranyat s kagylót les a habokban,
eszembe sem jutott, hogy inni is lehet!
Kardos László fordítása