"És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt." (1. Móz. 2:18)

Emberek ezreit emészti a magány. De nem csak azok magányosak, akiknek nincs társuk, hanem azok is, akiket társaik jelenléte ellenére a megértés és a befogadás hiánya vesz körül. Társadalmunk ma olyan kapcsolatrendszerre épül, amely leginkább nélkülözi a mély érzések, és a tiszta szeretet általi kötődés jelenlétét. Ez annak a következménye, hogy mindenki a saját hasznát várja másoktól, de "adni fukar a kéz"... Ám ha Isten által választott társunk van (illetve ha lesz), az hozzánk illő, és segít azon az úton előrelépni, ami az életbe, és nem a pusztulásba vezet.