Verlaine: Pierrot

Nem az a régi holdfényes vitéz,
ki a kapukba nevetett apánkra,
halott a kedve, s gyertyalángja már ma
holdfénybe bujkál, vékony, s halni kész.

A villám lobban és elül hamar,
mint szemfedő rezeg sárga kabátja
a hűvös szélben, s a száját kitátja,
mikor a féreg a húsába mar.

Mint nagy madarak röpte, inge ujja
suhog-suhog, ha a szél néha fújja,
s bolond jelére senki sem felel.

Lyukas szemébe foszfor lángja forr ma,
és arcából, amit lisztpor fed el,
magasra tör hegyes, halotti orra.

Kosztolányi Dezső