Persze, tudom. Ezért dugdosták egészen a milecntenáriumig. Értem. Keresztelő Szent Jánost meg az eső keresztelte meg. Nézzél ennek egy kissé mélyebben utána. Mondjuk Etiópiában. Monduk a szeresen király nem onnan jött köszönteni a megváltót. Mert ha ő alapította a kereszténységet - úgy ám blokk - akkor csupa pogányoktól származik és pogányok is jöttek üdvözölni.
Tuud, nekem semmiféle bajom sincsen sem a kereszténységgel se a vallással. De szeretem a kemény tényeket, pláne, ha még találok forrásokat. És találok, mert nem a vakhit, hanem Isten vezet ebben. A mi hun hitünkben Isa igazi próféta. De nem mi feszítettük keresztre. Igen, én magyar katholikus vagyok, nem római. Mert bizony van ilyen. És Atilla királyunk is keresztény vallású volt, nem az akinek évezrede hazudják. A Vajk is keresztény név. Legalább annyira, mint a Stephanus. Nézél csak utána a dolognak az "oscus táblákon". Ezer éves kódexek. Tudsz latinul?
Persze, ma is megmagyarázzák, mert ez a feszület nem is olyan feszület. Igen, sokkal régebbiek is vannak, és ezen még nincsen rajta Jézus Krisztus. Mert több ezer évvel is lehetnek régebbiek. Tudom, hogy ennek sehogyan sem szabad kiderülnie, mert az komoly anomáliákat keltene. De hidd el, egy Isten van. Ezért találhatta meg híres egyiptológusunk a thébai Pantokrátor képet egy szinte megközelíthetetlen barlang mennyezetén, ami félelmetesen hasonlít a Szent koronánkon láthatóhoz. Azt mondta róla, hogy kopt eredetű, de ebből is botrány lett. Pedig a pálosok pontosan onnan eredeztetik rendjüket. Nem furcsa?
Tudod, azon a koronán lévő két Jézusképről beszélek, amit Istvánnak "küldött".
Ezért szerepel a visszaköveteljük szó küldötti levélben. Igen ám, de melyik kép volt előbb. Honnan vették az ábrát és a jellegzetes stílust a koptok, vagy az akárhol is élő aranyművesek? Mert az egyezés kétségtelen. Meg a tudás is, ami rá van festve. Nemcsak azért szent, mert mindenki azt gondolja róla. Hanem azért, mert lelke van, mint egy embernek. Élő uralkodó, nem egy aranytárgy.
Úgy is kísérték Esztergomba, és vissza. Uralkodónak kijáró pompával. Már Atilla dédapjának is volt a fején. És István Atilla leszármazottja volt. Egyeneságon.
Mi 6000 év óta vagyunk keresztények. Ezért mismásolják szét népünk történetét.