Rimbaud
A párizsi orgia
avagy
Párizs újra benépesül

No, gyávák, most elő! Tódulj, a tér szabad már!
A lángtüdejű nap a szennyes utakon
végigsikált, ahol úgy hemzsegett a barbár.
Szent Városunk ime, elnyúlik nyugaton!

Hát rajta! Már a tűz mindenfelé joházik!
Nézzétek: itt a part - nézzétek: a körút,
házaitok körül könnyű azúr sugárzik,
melyet még a minap bombák vörösse dúlt!

a döglött palotát dugjátok deszkavázba!
Csillan a szemetek: elmúlt a szörnyü nap.
Ni, egy piros csapat a derekát riszálja:
legyetek bárgyu, víg és rettegő vadak.

Üzekedő szukák, kik a mocsokba faltok,
kéjpaloták szava kiáltoz értetek!
Fussatok, faljatok! zihál az utcasarkok
körül a kéje éj: ti árva részegek,

igyatok! és ha jő a fény bolond özönnel,
és körülöttetek patakzó pompa reng,
csak nem nyáladztok majd a borba holt közönnyel
s némán, míg szemetek vak távolban mereng?

Zabálj a szépfarú Istennő örömére!
Hallgasd a böfögők szivszaggató jaját!
Hallgasd, hogy ropja kinn a hörgő, lázas éjbe
a bamba meg a vén, a szolga meg a báb!

Ti moslékos szivek, ti undok, ronda szájak,
büdös lehelletek, hajrá, előre csak!
Bort, bort a nemtelen mámorok asztalára!
Gyalázat marta fel, ó, Győztes, a hasad!

Táguljon orrotok felséges undorokra,
nyűtt tarkó-izmotok vad méreg járja át,
míg kulcsolt kezeit csúsztatva nyakatokra:
"Gyávák, tomboljatok!" - a költő így kiált.

Mert lám a büszke Nő forró ölébe ásva,
sikolto görcseit szorongva lesitek,
vonagló mellein iszonyu szorítással
becstelen magotok szégyenét fojtva meg?

Vérbajos kóklerek, királyok és bolondok,
a szajha Párizson, ó, mire is valók
e testek, lelkek és e mérge és e rongyok?
Leráz ő titeket, harapós rothadókm;

s míg loccsant beleken holt öletek isratve,
forrón esengtek ott a pénzetek után,
szégyenetek fölött zord ökleit mutatja
a harcok terhese, a vörös kurtizán!...

S ha e zord tánc után kiálltak már bokáid,
Párizs, és átveri a kés a szívedet,
és elzuhansz s derűás szemedbne még sokáig
ott csillog szeliden a rozsdás kikelet,

ó, félhalott falak, ő, sok-fájdalmu város,
sápadt színedre tár ezer vidám kaput
jövendőd, arra néz orcád és büzske páros
kebled, te szent, akit megáldott már a Mult,

s frissé elektrizált húsod vad kínrea retten,
s a szörnyű életet megújra kortyolod,
ólomszín kukacok nyüzsögenk ereidben,
és tiszta vágyadon jégscsapos ujj csoszog!

Sebaj. A Haladás lelkéne úgysem árthat
az ólomszín kukac - a vámpirok raja
sem vájta ki szemét a kariatidáknak,
s kék lépcsőket mosott szent könnyük aranya.

Bár téged iszonyú így elgyalázva látnom,
s bár várost bűzösebb fekéllyé soha még
nem rothasztottak e viruló szép világon -
a költő vall neked: - Szép vagy te, csodaszép

Orcád a szentelő orkántól lett sugáros;
az erők iszonyú bozsgása fölemelt;
forr míved, a halál dörög. Választott Város!
A siket kürt szivén gyűjtsd meg a harci jelt.

A Költőből zokog a Rongyosok siráma,
A Fegyencek dühe, Kivertek sikolya,
sugaras vágya mind korbács a Nők husára?
szökdelnek sorai: "Becstelen! Bandita!"

- Lám, minden rendbe jött: a bordélyt, mint a multban
felhörgő orgiák sírják megint tele,
s a vörös falakon a gázláng tébolyultan
s baljóslatún lobog a sápadt ég fele!
Kardos László fordítása